2024. március 29. - Auguszta

Komoly ellentétek a zsűriben

Nem bírják egymást, sőt. Válogatott sértéseket vágnak egymás fejéhez. Bár az X-Faktor után még úgy tűnt, hogy elásták a csatabárdot, csütörtökön kiderült, képtelen meglenni egymás sértegetése nélkül Geszti Péter és Nagy Feró.
2011. június 4. szombat 20:59 - HírExtra
Információnk szerint annyira túlfeszítették a húrt a Csillag születik csütörtöki próbája előtt, hogy az RTL Klub vezetése külön öltözőt biztosított számukra a szombati fináléra - mind a ketten sztárvendégként, Geszti az új formációval, a Gringo Starr-ral lép fel -, nehogy egymásnak ugorjanak.

- Nagy Feró már régebben is tett egy-két megjegyzést a Rapülőkre. A Ricsét nem nagyon akarták szponzorálni, nálunk meg sorban álltak. Megértem, hogy birizgálta az önérzetét, és szokás szerint nem bírta magában tartani. A népszerűségünk fájt neki - mondta Geszti Péter, aki ezúttal sem bírta ki, hogy ne döfjön egyet oda a Beatrice frontemberének. - Feró a legjobb rocker a nyugdíjasok között, és van helye a színpadon, például jó helyre került a most szombati Csillag Születik adásában is, ő lesz az előzenekarom, mert a
fő műsorszámot az én zenekarom, a Gringo Sztár adja. Remélem, ügyes lesz, és nem kergeti el a nézőket az új dalával. Ebben az évben amúgy is hozzá szokhat, hogy elhúzok
előtte, és csak a hátamat láthatja. Idén nem fogom hagyni, hogy ő nyerjen a mentorok közül az X-Faktorban, és szerintem Malek Miki is készül a revansra. Elmúltak "azok a boldog, szép napok", amikor hagytuk őt kibontakozni. Én kértem a külön öltözőt, mert nem bírok sokáig egy légtérben ülni vele. Idegesítő, hogy beül az öltözőbe, és órákig nyomkodja az érintőképernyős kütyüjét. Azt hiszi, ha pittyeg, lépést tud tartani a világgal.

Nagy Ferónak sem kellett több, amikor szembesítettük Geszti szidalmaival, csak legyintett.

- Szegény kis gringó, elfelejtette, hogy én csináltam belőle sztárt? Én „írtam" nemcsak a szövegeit, de őt is. Ha nem szólok neki annak idején, még mindig a csattogós lepkét tologatná - mondta a rocker, aki Geszti apai érzéseit sem kímélte. - Azt mondtam neki, hogy hívjon fel, ha megint gyereket szeretne, mert ezt is én csináltam. Persze ez csak vicc... Egyébként Geszti tehetséges, ha így halad, akár még énekes is lehet, bár egy kicsit elszállt vele a ló!

Kérdés: mit szól a kialakult helyzethez Schiwert-Takács László, a Csillag születik főszerkesztője? Az élő adásban elejtett rossz vagy durva poén ugyanis rossz fényt vetne a csatornára is.

- Tavaly is tönkretették egymás idegrendszerét, de profik. Azon túl, hogy bántják egymást, nem lépnék túl azt a bizonyos határt. Nemcsak külön öltözőben, de másik öltözőfolyosón is lesznek, hogy ne froclizzák egymást tovább - mondta Schiwert-Takács László.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását