2024. május 10. - Ármin, Pálma

Gyurcsány új pártot alapíthat?

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök közölte, hogy új politikai mozgalmat alapíthat, ha kudarcot vall a Magyar Szocialista Párt tavalyi választási vereségét követően a párt átalakítására tett "utolsó erőfeszítés".
2011. május 7. szombat 08:10 - HírExtra
A Bloomberg honlapján megjelent tudósítás szerint a volt kormányfő, egykori MSZP-elnök Budapesten (külföldi) újságíróknak nyilatkozva beszélt erről. Gyurcsány Ferenc, aki jelenleg szocialista parlamenti képviselő, a hírügynökség jelentése szerint elmondta, hogy 2012 közepe és vége között értékeli majd pártja átalakításának sikerét. Amennyiben nem tartja sikeresnek, a "zöldmezős politikai beruházás" választási lehetőség (lesz számára) - tette hozzá.

Az AFP francia hírügynökség beszámolójában azt emelte ki, hogy Gyurcsány Ferenc - akinek a hírügynökség szerint valószínűleg az igazságszolgáltatás előtt kell magyarázatot adnia hatalmi visszaéléssel kapcsolatos vádakra - politikai összeesküvés áldozatának tartja magát. "Politikai vetélytársaim állnak e jogi és politikai támadás mögött" - idézte az AFP a volt kormányfőt, aki egyetlen olyan "elemet" sem lát, amely miatt rossz lehetne a lelkiismerete.

Küzdeni


Gyurcsány Ferenc úgy vélte, nincsenek "kézzelfogható bizonyítékok" ellene és kollégái ellen, s közölte, hogy kész lesz "küzdeni az igazságért".

Az AFP ennek kapcsán röviden ismertette a sukorói beruházás ügyét, s emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc többször jelezte, meggyőződése, hogy Orbán Viktor börtönben szeretné látni őt.



Forrás: MTI/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását