2024. május 12. - Pongrác

Az MSZP hiányolja a fejlesztéspolitikát

Az MSZP szerint a kormánynak nincs saját fejlesztéspolitikája, az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) ugyanis nem tartalmaz mást, mint a korábbi Új Magyarország Fejlesztési Terv gyakran szó szerinti másolással készült utódpályázatait.
2011. április 21. csütörtök 14:13 - HírExtra
Varju László, az MSZP fejlesztéspolitikai kabinetvezetője csütörtökön, "elÚSZTatott álmok" címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, ha a kormány nyugdíjvédelemről beszél, akkor az "nyugdíjelrablást" jelent, amikor nemzeti konzultációt említ, akkor valójában nem beszél senkivel, míg a fejlesztési terv kihirdetésekor kiderül, hogy nincs is ilyen programja.

Az ellenzéki politikus szerint óriási veszélyt jelent a magyar gazdaságra, hogy a kabinet politikai okokból egy évre felfüggesztette az európai uniós pályázatok forrásainak kifizetését.

Mint mondta, a Fidesz kormányra kerülése után leállította a korábbi pályázati rendszert, az Új Széchenyi Terv első pályázatai pedig csak idén március végén jelentek meg. A kis- és középvállalkozások, valamint az önkormányzatok így csak a decemberig kiírt pályázatok elbírálása után, több mint egy év hiába való várakozás után juthatnak a brüsszeli fejlesztési forrásokhoz - fűzte hozzá.

Varju László megjegyezte továbbá, hogy bár elődjéhez hasonlóan az ÚSZT is a foglalkoztatás bővítését és a tartós gazdasági növekedés elősegítését célozza, az ebben megtalálható pályázatokra mégis kisebb kedvvel jelentkeznek, mivel sokan tudják, azokon csak a "baráti önkormányzatok" lehetnek sikeresek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását