2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Három fiatal lányt tapostak halálra egy Nyugati téri szórakozóhelyen szombat éjszaka. A helynek nem volt állandó engedélye. Háromszáz embert engedhettek volna be, több ezren voltak. A szervezők magyarázkodnak, a rendőrség nyomoz.
2011. január 16. vasárnap 08:25 - HírExtra
A legfrissebb hírek a tragédiáról:

-  A szórakozóhely nyilvántartásba vételi dokumentuma szerint legfeljebb háromszáz embert engedhettek volna be, mégis több ezren voltak a helyen a tragédia estéjén.

- A helyszínt a rendezvény szervezője, a Noise Night Life bérbe vette a West Balkán üzemeltetőjétől, és nem tudta, hogy a helynek nincs érvényes működési engedélye.

- A rendőrség még vizsgálja a szervezők felelősségét, valamint igazságügyi orvos szakértő bevonásával a halálesetek okát.

- A három áldozat közül egy huszonéves, kettő pedig tizenéves (egyes hírek szerint kiskorú) lány.

- A rendőrség kizárta, hogy a tragédiát késelés okozta, és cáfolta azt is, hogy tömegverekedés tört volna ki.

- Orbán Viktor miniszterelnök a maga és kormánya nevében részvétét fejezi ki a családoknak a három fiatal szombat éjszakai budapesti tragédiája miatt.

Megszólaltak a szervezők

A helyszínt a rendezvény szervezője, a Noise Night Life bérbe vette a West Balkán üzemeltetőjétől, és nem tudta, hogy a helynek nincs érvényes működési engedélye.

A szombati diszkótragédia helyszínét a rendezvény szervezője, a Noise Night Life bérbe vette a West Balkán üzemeltetőjétől, és nem volt tudomása arról, hogy a helynek nincs érvényes működési engedélye. A biztonságért az üzemeltető saját portaszolgálata felelt - közölte a Noise Night Life vasárnap kora délután a Facebook közösségi portálon.

A szervezők a közleményük elején mindenekelőtt őszinte részvétüket nyilvánítják az elhunytak hozzátartozóinak, barátainak, ismerőseinek. "Mély megrendüléssel és döbbenettel állunk a szombat éjszaka történt szörnyű tragédia előtt" - írták.

A közlemény szerint a szervezők a West Balkán épületét a Skála Metro hozzányitott termeivel együtt erre a rendezvényre bérbe vették a hely üzemeltetőitől. A megállapodás az üzemeltető cég külön kérésére tartalmazza, hogy az eseményen a portaszolgálatot kizárólag az üzemeltető saját portaszolgálata láthatja el, amely felelős a vendégek beengedéséért, a létszám kontrollálásáért, a vendégek testi épségének biztosításáért és a rend folyamatos fenntartásáért az épületen belül és az épület előtt egyaránt.

A Noise Night Life csapata a rendezvény programjáért, a hang- és fénytechnika kivitelezéséért felelt, a partner cége pedig a vendéglátásért és az ahhoz szükséges engedélyek biztosításáért. A szervezők arról, hogy a West Balkán nem rendelkezik érvényes működési engedéllyel, csak a híradásokból értesültek, erről korábban semmilyen tájékoztatást nem kaptak.

A közlemény szerint a rendezvényre 2881 darab karszalagot vásároltak meg. A látogatók mozgása miatt a baleset és a pánik időpontjában megközelítőleg 2500 ember tartózkodhatott az épületben. A helyszín hivatalos befogadóképessége három szinten ennél jóval nagyobb. Abban a pillanatban volt olyan terem, amely még szinte üres volt, 50-100 ember tartózkodott benne. A West Balkánban, és a Skála Metro hozzányitott termeiben, tavaly is tartottak ennél jóval nagyobb, 4500 embert vonzó, sikeres rendezvényt. A közlemény szerint a szervezők választása ezért is esett erre a helyszínre.

Kitértek arra is, hogy a szárnyra kapott pletykákkal ellentétben az Országos Mentőszolgálat és a rendőrség egybehangzóan állítja: az áldozatokon nem találtak késszúrásra utaló nyomokat. Erre - a szervező cég értesülései szerint - a rendőrségen tett tanúvallomások sem cáfoltak rá.

Több szemtanú és közelben tartózkodó állítása szerint, a második szint fölött, ahol feltorlódott a sor, valaki felkiáltott, hogy "késelés", és valószínűleg ez okozhatta a pánikot, és késztette arra az embereket, hogy tömegesen elinduljanak lefelé a lépcsőn, a kijárat felé, és ez végül tragédiához vezetett. Ennek tisztázása jelenleg is zajlik - írták.

Megemlékezések

Gyertyákkal és mécsesekkel emlékeztek a szombat éjszakai diszkótragédia áldozataira vasárnap kora délután a budapesti a Nyugati téren; a West Balkán szórakozóhely előtt mintegy száz ember gyűlt össze, hogy a hajnali diszkótragédiában elhunyt három fiatal lányra emlékezzen. Az egyik közösségi oldal délután egy órára hirdette meg a megemlékezést. A megemlékezők még délután is csak találgatták a tragédia okait.

Kevéssel a kezdés előtt egy középkorú házaspár helyezett el három mécsest a szórakozóhely előtt, utánuk egy idősebb úr gyújtott gyertyákat, aki az MTI-nek annyit mondott, nem ismerte a lányokat, egyszerű állampolgárként jött ki. Később ő gyújtotta meg annak a hölgynek a gyertyáit is, aki 16 évesen elhunyt fia sírjától érkezett, és szintén szerette volna leróni kegyeletét a három lány emléke előtt.

Egy megfordított baseball-sapkás fiatalember egy szál rózsát és az egyik áldozat fotóját tette le a betonra, amelyre az "örökké bennünk él" szavakat írta, és egy szívet rajzolt. A fotót szív alakban elhelyezett mécsesekkel rakta körül. Ő - érzelmektől elcsukló hangon - csak annyit mondott, hogy jó barátok voltak. Előző este ő is ott akart lenni a buliban, de elkésett. A fiú a tragédiáért a rendezvény szervezőit tette felelőssé. Szavai szerint úgy szervezték meg az estét, hogy fogalmuk sem volt arról, hányan akarnak azon részt venni.

Miközben egymást váltva, sorra érkeztek a megemlékezők, az épület oldalában, a mozgássérülteknek fenntartott lift melletti bejáraton ki-be áramlottak az előző esti esemény résztvevői, akik bent maradt kabátjaikért, értékeikért jöttek.

A szemtanúk beszélnek

A többség azt mesélte, fogalmuk sem volt arról, milyen tragédia történt odalent, ugyanis ők az épület felső szintjein buliztak. Arról beszéltek, hogy egyszer csak rendőrök jelentek meg, akik kiterelték őket, és már a ruhatárhoz sem fértek oda, mert azt rendőrsorfal zárta el.

Sokan a Nyugati pályaudvar jegypénztárában húzták meg magukat, de akadt olyan is, aki gyalog, kabát nélkül ment haza a XVII. kerületbe, mert a szüleinek nem merte elárulni, hogy mi történt. Volt olyan fiatal srác, aki a megemlékezésre az édesapjával érkezett, hajnalban is őt hívta, hogy jöjjön érte, mert az épület előtt áll kabát, iratok és lakáskulcs nélkül.

Zajlott a megemlékezés, amikor a West Balkánból egy, a hely logójával ellátott pulóvert viselő nő lépett ki, s egy fekete zászlót tűzött a kordon melletti virágágyásba, illetve néhány mécsest tett a már ott sorakozók közé. Egy háromtagú, két fiúból és egy lányból álló csoport három szál fehér szegfűt tett a betonra. Egyikük - egy kopaszra nyírt, napszemüveges, szakállas fiatalember - azt mondta, habár nem volt ott az előző este, két áldozatot is ismert. A fiú állítása szerint korábban ezeket a partikat egy másik, zuglói szórakozóhelyen rendezték, de annyira népszerűvé váltak, hogy azt kinőtte, így kerülhetett át más helyszínekre, például ide is.

"Megbocsáthatatlan hibát követtek el"

Megbocsáthatatlan hibát követett el a West Balkán szórakozóhely üzemeltetője azzal, hogy nem jelentette be a szombati nagyszabású rendezvényt; a szórakozóhely nyilvántartásba vételi dokumentuma szerint legfeljebb háromszáz embert engedhettek volna be - közölte a terézvárosi polgármester rendkívüli sajtótájékoztatóján.

A szórakozóhelynek nem volt működési engedélye, de a nyilvántartásba vétele megtörtént, amely szerint 22 óráig maximum háromszáz ember részvételével tarthatott volna rendezvényt - mondta Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP), a diszkótragédia ügyében délelőtt összehívott válságstáb ülése után.

Magyarázata szerint a nyilvántartásba vételi számot kötelező volt kiadni a polgármesteri hivatalnak, miután az üzemeltető november végén csatolta a szükséges dokumentumokat. A jogszabályok alapján ezt követően kezdődtek meg a szakhatósági vizsgálatok, amelyek jelenleg még folyamatban vannak - mutatott rá.

A polgármester közölte, az üzemeltetőtől nem érkezett bejelentés sem a polgármesteri hivatalhoz, sem a rendőrséghez, így a hivatalos szerveknek nem volt semmilyen tudomásuk a rendezvényről.

Elmondta, hogy a szórakozóhely üzemeltetője egyébként tavaly tavasz óta több ízben kérte a nyilvántartásba vételt, majd ezeket visszavonta, mielőtt még befejeződtek volna a hatósági vizsgálatok. "Ez egy kicsit játék volt a törvényekkel" - fogalmazott Hassay Zsófia.

Az önkormányzat és a hivatal vezetése mindent megtett, és a jövőben is megtesz annak érdekében, hogy a kerületben működő szórakozóhelyek törvényesen működjenek - jelentette ki a polgármester.

Hassay Zsófia hangsúlyozta: a jelenlegi jogszabályok alkalmatlanok arra, hogy hatékonyan fel lehessen lépni a rendelkezéseket megsértőkkel szemben, miután a nyilvántartásba vétel gyakorlatilag automatizmus szerint működik. Ezért a terézvárosi önkormányzat élni kíván felterjesztési jogával, hogy változtassák meg a jogszabályokat úgy, hogy csak az érdemi hatósági vizsgálatok elvégzése után működhessenek a szórakozóhelyek.

A részletek

A Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen történt, három halálos áldozatot követelő tragédiáról szemtanúk azt írják internetes közösségi portálokon, hogy hatalmas volt a zsúfoltság, a hely teljesen megtelt. A szórakozóhelyen szombat éjjel 23 óra körül történt a tragédia. Eddig tisztázatlan körülmények között a diszkóból kiáramló tömegben pánikhangulat alakult ki, és ennek során három fiatal lány életét vesztette.

Az egyik bejegyzés szerint az egész téren állt a szórakozóhelyre bejutni kívánok sora; amikor a ruhatár is megtelt, mindenki elindult lefelé a lépcsőn, szemben a beáramló tömeggel. Egy másik blogoló azt írta, az indította el a tömeget, hogy valakit megkéseltek.

"A már amúgy is iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön. Mint a dominó, úgy dőltünk le. Ember ember hátán, alattam öten feküdtek. Azt hittem, hogy meghalok"
- olvasható a bejegyzésben.

Tarlós részvétét fejezte ki

Tarlós István főpolgármester együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki a szombat éjszakai diszkótragédiában elhunyt fiatalok családjainak - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. A közlemény szerint a Nyugati téri szórakozóhelyen szombat éjjel történt tragikus események "megerősítették Tarlós István azon meggyőződését, hogy mennyire fontos a közrend fenntartása, illetve a társadalmi életet szabályozó előírások betartása, betartatása".

Orbán: ne fordulhasson elő ilyen tragédia!

Orbán Viktor miniszterelnök a maga és kormánya nevében részvétét fejezi ki a családoknak a három fiatal szombat éjszakai budapesti tragédiája miatt - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. A kormányfő arra utasította a belügyminisztert, tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy ilyen tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő, és az ehhez szükséges lépésekről folyamatos tájékoztatást kér Pintér Sándortól.

Válságstáb ült össze

Válságstáb ült össze vasárnap délelőtt a terézvárosi önkormányzat épületében Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) polgármester vezetésével az éjszakai diszkótragédia ügyében. A tanácskozás várhatóan körülbelül délig tart - tudta meg az MTI. Közösségi portálokon az olvasható, hogy a szórakozóhely engedélyét a kerületi jegyző állítólag két héttel ezelőtt visszavonta, így a szombat éjszakai rendezvényt hatósági engedély nélkül tartották meg.

Egy bejegyzés szerint vasárnap 13 órakor a Nyugati téri forgóóránál félórás néma megemlékezést tartanak az áldozatok emlékére.

A rendőrség honlapján hajnalban közzétett közlemény szerint az összegyűjtött adatok alapján kizárható az a sajtóértesülés, hogy a tragédiát késelés okozta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a szervezők felelősségét, valamint igazságügyi orvos szakértő bevonásával a halálesetek okát.

Visszavonták a hely engedélyét


Az MTV értesülései szerint a kerületi jegyző két hete visszavonta a szórakozóhely engedélyét. Ha a hír igaz, a szombat esti rendezvényt is engedély nélkül tartották a West Balkán szervezői.

A rendőrség még nem tud mindent

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: szombat éjjel 23 óra körül a tömeg eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a szórakozóhelyről, a három fiatal lány ennek során vesztette életét.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a rendőrség mindent megtesz azért, hogy a szórakozóhelyen hagyott értékeiket az onnan kimenekült fiatalok minél előbb megkapják. Az MTI korábban nem hivatalos rendőrségi forrásból származó információra hivatkozva azt közölte: az áldozatokat vélhetően agyontaposták a diszkóból menekülők.


A rendőrség helyszínen rögtönzött sajtótájékoztatója szerint a tömegben pánikhangulat alakult ki a helyszínen, további sérültekről a hatóságoknak egyelőre nincs tudomásuk. Horváth Katalin Fanni a helyszíni sajtótájékoztatón elmondta: folyamatosan hallgatják ki a tanúkat, és további szemtanúkat keresnek.

A helyszínen a rendőrség cáfolta, hogy tömegverekedés tört volna ki. Újságírói kérdésre válaszolva a szóvivő a helyszínen kijelentette: vizsgálja a rendőrség, hogy a helyiségben többen tartózkodtak-e, mint amennyi a befogadóképessége, illetve azt is, hogy a megfelelő menekülési útvonalak biztosítottak voltak-e.

Nem tudják, mi okozta a halálukat

Még nem egyértelmű, hogy mi okozta a halálát a Nyugati téri szórakozóhelyen történt tragédia három áldozatának, a halál pontos okát igazságügyi orvos szakértői vizsgálat állapítja meg - mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál közlése szerint a helyszínen dolgozó mentősök találtak külsérelmi nyomokat az áldozatok testén, ezek származhattak "lökdösődésből", ami a pánikhangulatban kialakult, de azt egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy ez okozta a halálukat. A szóvivő megerősítette, hogy a tragédiának nincsenek további áldozatai, vagy sérültjei.

Elmondta, hogy a helyszínről az éjszaka egy részeg fiatalt kellett kórházba szállítani, továbbá a tömegben egy fiatal rosszul lett a tragédiát követően, őt a helyszínen ellátták a mentősök. Ezek az esetek azonban véleménye szerint nem függtek össze a három lány halálával.

Győrfi Pál tájékoztatása szerint a mentők szombat éjjel fél 12 előtt néhány perccel kaptak riasztást a szórakozóhelyen történt balesetről. A bejelentés több eszméletlen fiatalról szólt. A mentőszolgálat hat egységet riasztott a helyszínre, az első egységek öt percen belül megérkeztek. A mentősök három fiatal lányt találtak a bejáratnál, egyiküknek sem volt szívműködése és légzése. Azonnal megkezdték az újraélesztésüket, ami több mint fél óráig tartott, de sajnos már nem tudtak segíteni rajtuk, csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Cáfolták a tömegverekedés hírét

A helyszínen a rendőrség cáfolta, hogy tömegverekedés tört volna ki. Újságírói kérdésre válaszolva a szóvivő a helyszínen kijelentette: vizsgálja a rendőrség, hogy a helyiségben többen tartózkodtak-e, mint amennyi a befogadóképessége, illetve azt is, hogy a megfelelő menekülési útvonalak biztosítottak voltak-e.

Az MTI tudósítója azt látta: több tűzoltóautó is a helyszínre sietett, ugyanakkor a katasztrófavédelem közlése szerint tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség. Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: huszonéves fiatal lányok vesztették életüket.

Azóta azonban olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint a három áldozat közül kettő is tizenéves.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának beszámolója szerint a szórakozóhelyet lezárták, a várakozó fiatalokat pedig arról tájékoztatták, hogy csak a bűnügyi szemle után kaphatják meg otthagyott értékeiket. Aki ezt nem tudja megvárni, azok vasárnap egy külön megadott telefonszámon érdeklődhetnek holmijaik felől.

A Nyugati pályaudvar várótermében több száz fiatal várakozik, akik egy szál pólóban menekültek ki a diszkóból és többük elmondása szerint azért nem tudnak hazamenni, mert irataik és lakáskulcsaik, kabátjukban és táskájukban a szórakozóhelyen maradtak.

Az MTI tudósítója azt látta: több tűzoltóautó is a helyszínre sietett, ugyanakkor a katasztrófavédelem közlése szerint tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség.

Gyász a Facebookon is


A szombat esti tragédia hírére azonnal létrejött a legnagyobb közösségi portálon egy oldal, ahol a részvétnyilvánítások mellett olyan, eddig hivatalosan meg nem erősített részletek is napvilágot láttak, miszerint a tragédia helyszínén nem véletlenül alakult ki pánik - sokkal több fiatalt engedtek be a szórakozóhelyre, mint amennyi indokolt lett volna.

Ugyanezen a fórumon este nyolcra és délutánra is megemlékezéseket szerveznek az áldozatok emékére. A helyszín a Nyugati tér, a tragédia helyszíne.
Forrás: MTI/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

TheFallen
2011. január 16. 11:03
Tragédia!! Eddig úgyis harmadik világbeli országokból hallhattunk főként ilyet, most legalább nálunk is megtörtént. "Hurrá." Az meg egyenesen sokkoló, hogy fogták a három holttestet és letették a bejárat mellé, mint néhány szemeteszsákot...
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását