2020. július 6. - Csaba

Középpontban Tolcsvay

Idén ünnepelte hatvanadik születésnapját Tolcsvay László zeneszerző, előadóművész, aki a hatvanas-hetvenes években a Tolcsvay Trió és a Fonográf együttes tagjaként lett ismert. Ma is a muzsika körül forog az élete, ugyanakkor a zenés színházban találta meg az őt inspiráló szakmai és emberi harmóniát.
2010. december 21. kedd 09:22 - HírExtra
Hatvanéves koromat nem érdemként, hanem biológiai tényként kezelem. Idén nem adódott lehetőség eddigi pályafutásom, az elmúlt negyvenvalahány év összefoglalására, ezért úgy döntöttem, magamtól nem szervezek nagyszabású fellépést. A barátaim a feleségemmel viszont nemrég összeszövetkeztek a hátam mögött és egy fantasztikus meglepetéskoncertet szerveztek a Kogartban - idézi fel.

Tolcsvay László klasszikus zenét tanult, de már 13 évesen játszott a Strangers amatőr beatzenekarban, majd következett a Wanderers. A magyar népzenét a rockkal elegyítő, bátyjával alapított Tolcsvay Trió már önálló, saját dalokat játszó, egyedi hangzású zenekar volt. 1974-től a Fonográf alapító tagjaként zenélt a csapat 1984-es búcsújáig.

Közösségben szeretek dolgozni


Zeneszerzőként rendkívül aktív maradt a Fonográf után is, előadóként viszont jóval kevesebbet alkotott, csak négy lemezt készített, a legutóbbi szerzői CD is nyolc éve jelent meg.

- Ez egy kettősség az életemben. Huszonnégy évvel ezelőtt megírtam a Magyar mise című rockoratóriumot, amelynek köszönhetően felkértek a Madách Színházban, hogy írjak zenét Müller Péter Doctor Herz című darabjára.

Feldobott a lehetőség, hogy a zenekarok után ismét közösségben dolgozhatok, ezért sem foglalkoztam azzal, hogy koncertezzek, hiszen sorban következtek a musicalek: az Isten pénze, a Beszterce ostroma és a Mária evangéliuma rockopera, mind a Madáchban. A koncertekhez csak a kilencvenes évek végén tértem vissza, de manapság is fellépek fel, ha hívnak - sorolja. - Turném tíz évvel ezelőtt volt utoljára, az 1998-ban megjelent Fehér zaj, majd a T.Monográf című albumhoz kapcsolódva.

Mint hangsúlyozza, sohasem volt hajlandó "divatzenét" írni, még akkor sem, ha a lemezkiadó ezt várta el tőle.

- Csak arra vagyok képes, hogy a belső világomat elzenéljem olyan nagyszerű szövegírókkal, amilyen Bródy János vagy Müller Péter Sziámi. Három-négy munkám is dobozban van, és nem jelenhetett meg emiatt, miközben sok helyen bemutattuk ezeket az anyagokat közönség előtt, a Rákóczi-fantáziát például Párizsban és Rómában is - jegyzi meg.

Büszke arra, hogy a Magyar misét tíz éve folyamatosan élőben adják elő zenésztársaival templomokban, koncerttermekben, szabadtéri színpadokon, és nemrég a Mária evangéliuma oratórikus változatát is bemutatták. Nagyon boldog, hogy a zene körül forog az élete, és sorsa úgy fordult, hogy a színházban találta meg az őt inspiráló szakmai és emberi harmóniát.
A nyolcvanas évek közepe nemcsak a Fonográf búcsúja miatt hozott nagy változást az életében. Úgy alakult, hogy Budapestről vidékre költözött, "egyfajta belső száműzetésbe" került, mégis egy teljesebb életet kezdett élni.

- Számomra nagy csalódás volt, hogy a zene egyre inkább a külsőségekről, a "sóbizniszről" szól. Két-három éves átalakulás, tisztulás zajlott le a lelkemben, amikor a Szabadtér Színház megkeresett, és lehetőséget kaptam a Magyar mise megírására. Az oratórium verseit bátyám, Béla írta. Nem pusztán liturgikus művet akartunk, azt szerettük volna, ha nemcsak a hívő embereket érinti meg, hanem a magukat elveszettnek érző tanácstalanok is felismerik benne a mindenki számára alapvető értékeket: a közösséget, egymás tökéletes elfogadását, a szeretetet. A misében a legkülönbözőbb zenei műfajok, a rock, a szimfonikus és a népzene, a modern és az archaikus hangzás került harmóniába nagyszerű művészek közreműködésével - magyarázza.

Készül az új oratórium és musical

A zenész visszatekintve úgy látja, bebizonyította magának, mi minden történhet az emberrel, ha képes a saját lelkében tisztaságot teremteni.

Első musicalje, a Doctor Herz (a szerzőtárs Müller Péter és Bródy) bemutatója 1988-ban volt a Madách Színházban. A darab tomboló siker lett Magyarországon, a Madáchban tíz év alatt 300 előadást ért meg; a művet 1991-ben a manchesteri Royal Exchange színház is játszotta.

- A Doktor Herz csak az egyik kedvencem, mostanában a Mária evangéliuma ismét foglalkoztat, hiszen január 29-én lesz az új bemutatója a Győri Nemzeti Színházban. Készülök két új mű megírására is: a győri színház felkérésére a Szent László misztériumról oratórikus művet írok, a Budapesti Operettszínháznak pedig egy új rockoperát Rákócziról, 2012-es tervezett bemutatóval - meséli. Mint hozzáteszi, a Rákóczi-kérdés egész életében foglalkoztatta, nem utolsósorban azért, mert ősei a Rákóczi családtól kapták a nevüket.

Tolcsvay négy évtizede óta állandó zeneszerzője Koncz Zsuzsának; az énekesnő nemrég megjelent 37. albumán is található két szerzeménye.

- Nagyon szeretek Zsuzsának dalokat írni. Általában elképzelek egy majdani lemezt, és megpróbálom kitalálni, mi az az újdonság, amellyel egymást és a közönséget is meg tudnánk lepni.

Halász Juditnak is négy évtizede írok dalokat, vele annyiban más a helyzet, hogy létező versekre írok zenét, vagyis a kiválasztott költeményekben kell megéreznem a megfelelő dallamot. Nemrég ismét kaptam tőle néhány verset, gondolom, esedékes egy új lemez - fejti ki.

A zenész nem zárja ki a lehetőségét, hogy ismét együtt zenéljen bátyjával, Bélával, akivel (és Balázs Gábor bőgőssel) 1968-ban a Tolcsvay Triót megalapította. Bélával legutóbb három éve játszott együtt, édesanyjuk 90. születésnapján a Mátyás-templomban a Magyar misét adták elő. Úgy véli, meg kellett volna már csinálni a régi Tolcsvay Trió-felvételek digitalizálását is, de a kiadó ezt nem veszi természetesnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását