2024. június 2. - Kármen, Anita

Meggyengült az al-Kaida?

Meggyengült az al-Kaida és a terroristákat támogató tálib mozgalom Afganisztánban annak hatására, hogy Barack Obama amerikai elnök megerősítette az ellenük 2001-ben felvonult amerikai erőket, de a koalíció győzelme még nincs biztosítva.
2010. december 16. csütörtök 14:55 - HírExtra
Ez áll az elnök stratégiai felülvizsgálati jelentésében, amelyből ötoldalas összefoglalót hozott nyilvánosságra a Fehér Ház.

A jelentés szerint Obama folytatja az egy évvel ezelőtt nagy hírveréssel beharangozott afganisztáni és pakisztáni háborús stratégiáját, és az amerikai harcoló egységek 2014-ig Afganisztánban maradnak. Az elnök közép-európai idő szerint csütörtök délután beszél a felülvizsgálati jelentésről.

A felülvizsgálat változatlanul hagyta az amerikai erők kivonulása megkezdésének idejét, a jövő júliust, de azt, hogy milyen ütemben és milyen arányban csökkentik a katonák létszámát, egyelőre nem lehet tudni, az ország belbiztonsági állapotát tekintve viszont ez valószínűleg lassú lesz és kis létszámú leépítésekből áll majd.

A következő hónapokban ez a felülvizsgálati anyag nem csak Obama háborús stratégiájának az alapja lesz, hanem az amerikai nép előtti hitelességének is abból a szempontból, hogy meddig tart még ez a költséges háború.

Az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei 2014 végén akarják átadni az Afganisztán feletti ellenőrzést az afgán fegyveres erőknek, és ez az időpont sem változott a dokumentumban. Obama úgy tervezi, hogy az amerikai erők még ezen időpont után is tartós szerepet vállalnak az országban.

A dokumentum legígéretesebb következtetése az, hogy az al-Kaida pakisztáni hátországgal rendelkező vezetése most a leggyengébb 2001. szeptember 11-e, az Egyesült Államok ellen elkövetett összehangolt terrormerényletek óta, és hogy a tálibok ereje is meggyengült, vagy legalább is nem lett nagyobb az utóbbi 12 hónapban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását