2024. április 19. - Emma

Egereket fiatalítottak meg

Tavaly orvosi Nobel-díjat ért a telomerek és az azokat "karbantartó" telomeráz enzim szerepének kutatása: az ebből fakadó tudás akár az öregedéssel szembeni harcban is új perspektívákat tárhat fel - derítették most ki amerikai kutatók.
2010. december 2. csütörtök 14:13 - HírExtra
A telomerek sapkák gyanánt védik a kromoszómák végét, hogy a sejtosztódás során ne maga a kromoszóma rövidüljön, hanem csak a telomer, míg el nem használódik. A sejt ezt követően elöregszik. A folyamat természetes része az öregedésnek, mindannyiunk szervezetében végbemegy.

Annak érdekében, hogy ne öregedjünk meg túl hamar, a telomeráz enzim képes új telomereket előállítani. A Harvard Egyetem kutatói Ronald DePinho vezetésével egereken tesztelték, hogy mi történne az enzim nélkül. Genetikailag úgy manipulálták a rágcsálókat, hogy szervezetükből hiányozzon az enzim: a várakozásoknak megfelelően az állatok idő előtt megöregedtek - tudósít a Der Standard internetes kiadása (www.derstandard.at) a Nature című folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva.

Mihelyt a kutatók olyan injekciókat adtak be az egereknek, amelyek hatására azok újra telomerázt kezdtek el termelni, váratlan fordulat állt be: az öregedési folyamatot nemcsak leállítani sikerült, hanem a szerveken és az agyon fiatalodás jelei is mutatkoztak.

Embernél nem egyszerű megismételni a trükköt, mivel az egerekkel ellentétben az emberek nem életük végéig termelnek telomerázt, hanem csak a felnőttkor eléréséig. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az enzim központi szerepet tölt be a rák kialakulásában is, következésképpen a szervek megfiatalodásáért valószínűleg magas árat kellene fizetni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását