2024. május 6. - Ivett, Frida

Súlyos állapotok uralkodnak a havazás miatt

Kritikussá vált a közlekedési helyzet szerdára Nagy-Britannia több térségében, így London környékén is a folytatódó havazás és a helyenként mínusz 20 fokos példátlan fagyok miatt.
2010. december 1. szerda 18:22 - HírExtra
"Legalább" egy teljes napra bezárták a második legnagyobb brit repülőteret, Gatwicket, ahol budapesti járatokat is töröltek, és a brit meteorológia szerint csütörtök reggel egyes országrészekben mínusz 30 fokos fagy is lehet. A Londontól délre fekvő Gatwick légikikötő - amely az ugyancsak Londont kiszolgáló Heathrow után a második legnagyobb forgalmú brit légikikötő - tájékoztatása szerint a forgalom "legkorábban" csütörtök reggel indulhat meg, de azután is "további járattörlésekre, késésekre és komoly fennakadásokra" kell számítani.

A Gatwicket működtető cég arra kérte az utazókat, hogy csütörtökön is légitársaságuknál érdeklődjenek járataikról. Gatwick és Ferihegy között a Malév napi két, az easyJet brit légitársaság napi egy járatpárt közlekedtet, és a lezárás miatt szerdán mindhárom járatpárt törölték.

A London nyugati határán fekvő Heathrow - ahonnan a British Airways indít járatokat Budapestre - szerdán működött ugyan, de a BA három budapesti járata közül a középsőt törölték. Lutonon, a harmadik olyan londoni repülőtéren, ahonnan Ferihegyről is érkeznek napi járatok, szerdán viszonylag zavartalan volt a forgalom.

Szerdán viszont ismét - az utóbbi egy hétben immár sokadszor - lezárták a skót főváros, Edinburgh repülőterét a havazás és a jegesedés miatt, és több észak-angliai repülőtéren sem volt forgalom. A Londont körülvevő, 190 kilométeres, hatsávos autópályagyűrűn, az M25-ösön szerdára szintén kritikussá vált a helyzet, miután a havazás okozta balesetek miatt helyenként 20-40 kilométeres álló sorok alakultak ki. Komoly fennakadások voltak London vasúti forgalmában is. Szerdára virradóra Skócia magasabban fekvő vidékein mínusz 20 fokos fagyokat mértek, ami példátlan hideg Nagy-Britanniában a tél ilyen korai szakaszában.

A brit meteorológiai szolgálat ráadásul csütörtökre még keményebb fagyot jósolt: előrejelzése szerint egyes skóciai térségekben mínusz 25-30 fokos reggeli hőmérsékleti mélypont sem kizárt.

Skócia nagy részét, valamint Anglia északi és keleti vidékeit szerda este már egyméteres hótakaró borította, és most már délen is egyre kiterjedtebb a havazás. A hét második felében a meteorológia szerint Londonban és környékén is jelentős - akár 30 centiméteres - hó várható. A legtöbb skóciai iskolát további intézkedésig bezárták a helyi tanácsok, így a tartományban mintegy 250 ezer diák örülhet a soron kívüli szünidőnek.

Nagy-Britanniában 1993 óta nem volt ilyen havazás és fagy az évnek ebben a szakaszában.

Az előző brit tél is rendkívül kemény volt, a hőmérséklet sokszor süllyedt jóval mínusz 20 fok alá, és decembertől februárig szinte folyamatosan hótakaró borította az ilyen időjárásra teljesen felkészületlen ország jelentős részét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását