2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Mozgáskorlátozottat raboltak ki

Egy mozgásában korlátozott idős férfit raboltak ki a Borsod megyei Mezőkövesden, a rendőrség 24 órán belül elfogta a négy gyanúsítottat - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője
2010. november 26. péntek 12:47 - HírExtra
Dobi Tamás közölte: a 60 éves nyugdíjast támadói bántalmazták, elvették több ezer forintját, majd elmenekültek. A gyors intézkedések eredményeként először az egyik gyanúsítottat sikerült azonosítani, később pedig - 24 órán belül - további három társát is elfogták a nyomozók.

A mezőkövesdi rendőrkapitányság csoportos rablás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két helyi férfival és két fiatalkorú társával szemben. Utóbbiak az eljárás során szabadlábon védekezhetnek, míg a két felnőtt korú elkövető előzetes letartóztatásban várhatja a nyomozás befejezését - fűzte hozzá.

A rablás bűntette alapesetben két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, amennyiben a rablást csoportosan követik el, az elkövetőkre öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés várhat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását