2022. október 7. - Amália

Fónagy: élénkül a gazdaság

Az állami tulajdonú, szakosított hitelintézetekre vonatkozó törvények praktikus módosításának a hatékonyság, az idomulás, az átláthatóság és az egyszerűsítés a lényege - közölte a törvényjavaslat expozéjában a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden a parlamentben.
2010. november 23. kedd 18:06 - HírExtra
Fónagy János úgy fogalmazott: hatékonyság a fejlesztési lehetőségek megvalósítása tekintetében, idomulás az élet adta helyzetekhez, átláthatóság az állami tulajdonban lévő bankkal kötött ügyletek terén és egyszerűség a szabályozás vonatkozásában.

Hangsúlyozta: a négy törvény módosítását tartalmazó csomag kormányzati célja a gazdasági élénkítésének gyakorlati érvényesítése. Ennek egyik eleme, hogy megteremtsék a normatív lehetőséget a gazdasági élet szereplőinek a minél szélesebb forráshoz jutásához - tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy az állam a fejlesztési bankján keresztül sajátos eszközökkel támogatja a kormányzat gazdaságpolitikáját. Ezzel összefüggésben véleménye szerint szélesíteni kell fejlesztési banki eszközök rendelkezésre állását.

Fónagy János hangsúlyozta: a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) működésének megerősítése mellett továbbra is érvényesül az az elv, hogy a hitelintézet - nagyon korlátozott körre kiterjedő kivételekkel - alapvetően a szokásos banki szabályokat kell, hogy alkalmazza.

Ugyancsak irányadó elv marad, hogy az MFB a kereskedelmi bankok piacán nem jelentkezhet versenytársként, kizárólag a fejlesztési bankról szóló törvényben felsorolt feladataihoz közvetlenül kapcsolódó üzletszerű tevékenységeket végezheti. Ennek érdekében - mint mondta - a javaslat pontosítja is ezeket a feladatokat.

Tájékoztatása szerint az MFB a jövőben új elemként befektetett pénzügyi eszköz, forgóeszközigény, fejlesztési- vagy forgóeszközhitel, illetve kölcsön kiváltásának és - az MFB-törvény mellékletében felsorolt - gazdasági társaságok működésének finanszírozására is nyújthatna hitelt.

Az államtitkár kitért arra: a javaslat az összeférhetetlenségi szabályok tekintetében megengedi, hogy az MFB alkalmazottja vezető tisztségviselő legyen olyan gazdasági társaságban, amellyel szemben a pénzintézetnek kitettsége áll fenn.

Kiemelte: az indítvány áttöri a banktitoknak a hitelintézeti törvényben megfogalmazott szabályát, az ügyfél személyére és az ügylet összegére vonatkozó adatok ugyanis a jövőben nem minősülnének banktitoknak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását