2024. április 19. - Emma

Alföldi körül forró a levegő

Felforrósodott a helyzet a Nemzeti Színház és Alföldi Róbert körül,az igazgató azonban egy gáláns bocsánatkéréssel lerendezte a történteket.
2010. november 20. szombat 09:08 - Győry S. József
Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója a Budapesti Román Kulturális Intézet megkeresésére igent mondott. A tervek szerint november 30-án, a meghívott vendégek a magyarság számára szimbolikus jelentőségű épület falai között előadással és az azt követő állófogadással ünnepelték volna Erdély, Romániához csatolásának 92. évfordulóját.

A bejelentés után a magyar politikai szféra egy része teljes felháborodásának adott hangot.

Jobbik


Ünnepeljünk?
A Magyar Királyság lakóinak száma 20 886 487-ről 7 615 117-re esett vissza. 1910-ben a Magyar Királyságban élő magyar népesség az össznépesség kb. 48,1%-át - Horvát-Szlavónország nélkül 54,6%-át - tette ki. Noha az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása gyakran nem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat. Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain.
A Jobbik szerint a szándék kimerítette a hazaárulás fogalmát, bár ahogyan közleményükben fogalmaztak, nem lepte meg őket, hogy Alföldi Róbert asszisztál egy magyarellenes eseményhez. A kormányt tették felelőssé azért, mert bármelyik magyar közintézményben valóban megünnepelhetik Erdély Romániához csatolását.

A Jobbik tájékoztatást kért arról, hogy a II. bécsi döntés évfordulójának megünneplésére melyik bukaresti közintézményt bérelheti ki a magyar kormány. A párt közleményében tudatta, hogy december elsejére tüntetést szerveznek a Nemzeti Színház épülete elé.

A Jobbik Alföldi Róbert azonnali menesztését várta a kormánytól. Véleményük szerint az igazgató "kuplerájjá züllesztette" a Nemzeti Színházat.

Fidesz-KDNP


A Fidesz közleménye szerint a képviselői sajnálattal olvasták Alföldi Róbertnek, a Nemzeti Színház igazgatójának a román állami ünnepséggel kapcsolatos nyilatkozatát. Álláspontjuk szerint Alföldi nem érzi az ügy és a körülötte kialakult botrány súlyát, mivel Erdély egykori elvesztése máig ható mély traumát jelent. A párt elvárta, hogy a román nemzet számára jelentős megemlékezést ne a nemzeti kultúra egyik szimbolikus terében rendezzék meg.

A Kereszténydemokrata Néppárt azonnali vizsgálatot kért Alföldi Róbert ügyében, miután a Nemzeti Színház igazgatója "a magyar színjátszás templomát" nem rendeltetésszerű célokra adta át.

Hallgat a csend


A kialakult helyzettel kapcsolatban sem a MSZP sem az LMP nem adott ki hivatalos közleményt. A HírExtra felkereste Török Zsoltot, a Magyar Szocialista Párt szóvivőjét, aki közölte, hogy az esetet a színház belügyének tekintik, így nem kívánnak bővebben reagálni az esetre.

A HírExtra felkereste Jorán Tamást, a Nemzeti Színház előző igazgatóját. Jordán Tamás nem kívánta kommentálni a történteket.

Alföldi szánja-bánja…

Alföldi Róbert az alábbi közleményt juttatta el a sajtóhoz.

„A Budapesti Román Kulturális Intézet megkeresésekor - miszerint a román nemzeti ünnep alkalmából szeretné bérbe venni a Nemzeti Színház nagytermét - úgy ítéltem meg, hogy a rendezvény elősegítheti azt, hogy a két ország, Magyarország és Románia, a viharos történelmi események ellenére a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz. Ezért engedélyeztem a színház bérbeadását. A megjelent sajtóhírekkel ellentétben nem állt szándékomban senki érzéseit megsérteni.”

Az igazgató még aznap visszavonta a teátrum bérlésére vonatkozó megállapodást a román kulturális intézettel.

A Magyar Nemzet információi szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma egyenlőre nem tervezi a Nemzeti Színház főigazgatójának megbízatásának visszavonását.

A Román külügyminisztérium

A román külügyminisztérium sajnálatosnak nevezte, hogy Alföldi Róbert visszavonta a bérlési megállapodást. Ettől függetlenül a kétoldalú kapcsolatok és a két ország között létező stratégiai partnerség tükrében "elszigetelt kivételnek és sajnálatosnak" tartja a most kialakult helyzetet.

Alföldiről lehet hideget és meleget is mondani, ám az igazgató kinevezése 2013. július 31-ig szól.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását