2024. március 28. - Gedeon, Johanna

OGY: Elfogadták a modosításokat

Az Országgyűlés kedden elfogadta a fideszes Lázár Jánosnak az alkotmánymódosításhoz benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatát.
2010. november 16. kedd 11:56 - HírExtra
A képviselők 261 igen, 60 nem és 46 tartózkodás mellett fogadták el azt a változtatást, amely az alkotmány módosítását - újból - úgy változtatná meg, hogy egy új passzussal azt is kimondaná: az Alkotmánybíróság a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket csak akkor vizsgálhatja felül, ha az erre irányuló indítvány az alkotmányellenesség okaként kizárólag a korábban már felsorolt alapjogok sérelmét jelöli meg, és nem tartalmaz egyéb okot.

A kétharmados többséget a kormánypártok biztosították, nemmel szavazott az MSZP és az LMP, a Jobbik tartózkodott. Az Országgyűlés szavazott három, az LMP által benyújtott módosító indítványról is, azonban ezek nem kapták meg a szükséges támogatást. A Fidesz és az MSZP képviselőcsoportja is név szerinti szavazást kért a törvényjavaslatról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását