2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Megvannak a hárfaverseny győztesei

Orosz, török és litván zenészek győztek a II. Nemzetközi Hárfaverseny Szegeden, ahova összesen tizenhét országból érkeztek résztvevők – közölte Szabó Norbert szervező.
2010. november 14. vasárnap 13:56 - HírExtra
Az Elisabeth Fontan-Binoche francia hárfaművész vezette zsűri a 13 év alatti kategóriában az orosz Anasztaszia Mihajlovszkajának, a 17 év alatti korcsoportban a szintén orosz Artyemij Izmajlovnak, a huszonegy esztendősök között a török Merve Kocabeylernek ítélte oda az első helyet. A harminc esztendő alatti kategóriában pedig a litván Agne Keblyte győzött.

A 2007 után immár második alkalommal megrendezett hárfaversenyen csaknem hatvan, a világ minden tájáról – köztük az Egyesült Államokból és Japánból – érkezett fiatal művész vett részt.
A hétfőn kezdődött verseny programján a szabadon választott művek mellett szerepeltek kötelező darabok is, melyek összeállításánál a szervezők törekedtek arra, hogy a fiatal muzsikusok megismerjék a 2000-ben elhunyt sokoldalú és termékeny Kossuth-díjas zeneszerző, Farkas Ferenc alkotásait is.

A gyerekek a hárfatanulást egészen fiatalon, már öt-hatéves korban elkezdhetik. A kisgyerekek számára apró, egyszerűsített, pedál nélküli hangszereket készítenek. A verseny indulói között is voltak már ügyes és jól felkészült nyolcéves diákok.

A művészeti seregszemle megrendezését az tette lehetővé, hogy egy francia hangszergyártó cég a kezdeményezés mellé állt, és számos hárfát szállított a Tisza-parti városba, melyen a versenyzők gyakorolhattak és bemutathatták produkcióikat. A verseny pénzdíjait is a vállalkozás ajánlotta föl.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását