2024. június 1. - Tünde

Kárpátalja: a magyar szellem még él, de csak pislákol

A vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások bebizonyították, hogy Kárpátalján szavazat formájában immár a magyarság is árucikké vált – írta csütörtökön megjelent számában az Ungváron kiadott Kárpáti Igaz Szó című lap.
2010. november 4. csütörtök 12:13 - HírExtra
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséghez (UMDSZ) közel álló újság publicisztikai írása a többi között megállapítja, hogy a kilencven évvel ezelőtt egyfajta emigrációba kényszerített egyharmadnyi magyarságon belül ott jelentkeztek és jelentkeznek a gondok, ahol kicsi a közösség.

Még nagyobb a probléma ott, ahol e közösség teljesen átvette a többség mentalitását, szokásrendjét, és már rég nem magyarul gondolkodik, ahol "a teljes önfeladás alattomos kórja a lelkeket támadta meg, méghozzá eredményesen" – olvasható a cikkben, amely szerint innen nem méterek, centiméterek, hanem sokkal inkább milliméterek választanak el mindenkit attól, hogy a lélek után a nemzettest is kapituláljon."

A publicisztika szerint Ukrajna a világ legkorrumpáltabb országai közé tartozik, s az országban uralkodó állapotok a magyarokat is rákényszerítik arra, hogy e "rend" alapján éljenek. "Mind ez idáig azonban azt hittük, hogy bár minden eladó és minden megvehető, a magyarságunk azért talán mégsem”, ám a választások bebizonyították, szavazat formájában immár az is árucikké vált – mutatott rá a szerző.

"Nem adjuk ugyan oda egy féldeciért, mint a velünk együtt élő egyik-másik nemzetiség tagjai, de négy üveg pálinka, vagy két kilogramm hús, vagy tizenhárom liter benzin, vagy tíz kilogramm rizs áráért, azaz száz hrivnyáért (csaknem háromezer forint) dalolva kótyavetyéljük el a kárpátaljai magyarság jövőjét. Közösségünk lelke még nem aludt ki. De már csak pislákol..." – zárta írását az ungvári magyar lap.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását