2024. június 1. - Tünde

Csökkent az összekapcsolási árbevétel

Csökkent a bevétel a Telenor Magyarországnál a harmadik negyedévben.
2010. október 27. szerda 10:21 - HírExtra
A Telenor Magyarország 42,47 milliárd forint bevételt és 21,055 milliárd forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idén a harmadik negyedévben, az előbbi 2,4 milliárd forinttal kisebb az egy évvel korábbinál, míg az eredmény több mint 200 millió forinttal nőtt.

A társaság közleménye szerint a bevétel azért kisebb, mert a hívásvégződtetési díjak 2010 januári mérséklése nyomán csökkent az összekapcsolási árbevétel, a recesszió elhúzódása miatt pedig az egyéni előfizetőknek nyújtott hangszolgáltatásokból származó árbevétel is visszaesett.

A közlemény idézi Anders Jensen vezérigazgatót, aki kifejtette: "az enyhülő recesszió jeleit látva és a távközlési különadó ismeretében folyamatosan hangsúlyozzuk a kormánynak, mennyire fontos az, hogy bizalommal és kiszámíthatóan tudjunk beruházni Magyarországon". A közlemény szerint az előfizetések száma 7.100-zal, 3 millió 547 ezerre csökkent a harmadik negyedév során. A legnagyobb mértékben a kártyás előfizetések estek vissza.

A Telenor a használt kártyák száma alapján számított negyedév végi piaci részesedése 32,68 százalék volt, ami enyhe csökkenés az előző negyedévhez képest. A mobil szélessávú piacon a társaságnak 2010. szeptember végén 28,46 százalékos részesedése volt, s ezzel második a piacán.

A beruházási költségek 1,6 milliárd forintot tettek ki 2010 harmadik negyedévében, és 43 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől. Az idei beruházásait a Telenor a mobil szélessávú technológiára összpontosítja. A társaság egy előfizetésre jutó, forintban számított átlagos havi árbevétele (ARPU) 2 százalékkal emelkedett 2010 második negyedéve óta a szezonális hatás és a javuló trendek miatt. Az ARPU az idei harmadik negyedévben 3.762 forint volt, míg egy évvel korábban 4.013 forint.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását