2024. március 29. - Auguszta

MSZP: induljon újra a kifizetés!

Az MSZP a felfüggesztett európai uniós pályázatok ismételt kiírására, illetve a már odaítélt források kifizetésére sürgeti a kormányt.
2010. október 24. vasárnap 12:20 - HírExtra
Varju László szocialista országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az elmúlt fél évben egy százalékponttal sem emelkedett a brüsszeli támogatások felhasználása, emellett új pályázati felhívás sem jelent meg, sőt szerinte erre várhatóan az Új Széchenyi Terv kiírásáig nem is lehet számítani.

Az ellenzéki politikus szerint azonban elengedhetetlen lenne például a magyar kis- és középvállalkozások minél gyorsabb támogatása. Varju László ezért arra kérte a kormányt, hogy a jövőben is folytathassa munkáját a fejlesztési források felhasználását figyelemmel kísérő, korábban a Fidesz javaslatára életre hívott parlamenti bizottság.

A szocialista politikus sérelmezte továbbá, hogy a hétvégén országosan mintegy 300 pályázati tanácsadót bocsátottak el a kistérségi támogatást segítő rendszerből.

Kiemelte: a magyar vállalkozások jelenleg összesen 2.800 milliárd forint olyan támogatásra várnak, amely a már megkötött szerződések értelmében jogosan járna számukra.

A volt gazdasági államtitkár azt tanácsolta a kabinetnek, hogy fontolják meg az automatikus pályáztatás rendszerének meghosszabbítását, így a kkv-k már négy héten belül értesülhetnének pályázataik sikerességéről.

Varju László az "előző időszak Magyarországának" tulajdonította a napokban átadásra kerülő, uniós támogatással megvalósuló beruházásokat.

Megjegyezte: az előző kormányok összesen 4.200 milliárd forintos támogatást ítéltek oda a magyarországi vállalkozásoknak, a következő kabinetnek pedig legalább ugyanekkora összeg felhasználására lehet lehetősége, ha a szabályok szerint jár el.

Magyarország uniós csatlakozása óta a statisztikai adatok szerint is mindvégig példamutatóan kezelte a rendelkezésére álló európai forrásokat, és jó lenne, ha ez a jövőben is így maradna - fűzte hozzá Varju László.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását