2024. május 6. - Ivett, Frida

Félmillió állami alkalmazott elküldését tervezi a brit kormány

Csaknem félmillió állami alkalmazott szélnek eresztését tervezi a következő években a brit kormány, amely a II. világháború óta nem látott mértékű költségvetési szigorítások bejelentésére készül.
2010. október 20. szerda 09:58 - HírExtra
George Osborne konzervatív párti pénzügyminiszter szerda délután terjeszti be hivatalosan a londoni alsóházban a megszorító csomagot, ám helyettese, Danny Alexander akaratlanul már felfedte az intézkedési terv egyik kulcselemét. Alexander ugyanis kedd este, hivatalából távozóban, kocsijában olvasta a tervezetet, és a fotósok által készített képek egyikén jól látszik, hogy a bizalmas dokumentum egyik ajánlása 490 ezer közalkalmazotti állás leépítését irányozza elő a 2014-2015-ös pénzügyi évig.

Ez az állami alkalmazotti gárda csaknem 9 százalékos létszámcsökkentésének felelne meg.

A recessziós brit gazdaság élénkítésére és a bankok megmentésére fordított csillagászati összegek békeidőben soha nem mért szintre, a hazai össztermék (GDP) 12 százalékának közelébe duzzasztották a márciussal zárult előző pénzügyi évben a brit államháztartási hiányt, és a deficit a folyó pénzügyi évben is meg fogja haladni a 10 százalékot.

A májusi választásokon hatalomra került új brit kormánykoalíció a gazdaság és a közfinanszírozás állapotának átvizsgálása után, június végén soron kívüli költségvetést terjesztett be, amely igen lendületes konszolidációs programot tartalmaz. A program fő célkitűzése, hogy a hazai össztermékhez mért brit államháztartási hiány a jelenlegi, 2010-2011-es pénzügyi évre várt 10,1 százalékról 2015-2016-ig alig 1,1 százalékra csökkenjen.

Ennek a II. világháború óta nem látott mértékű és időtartamú költségvetési megszorítási programnak a részleteit ismerteti szerda délutáni parlamenti előterjesztésében Osborne pénzügyminiszter.

Osborne már jó ideje hozzákezdett a közvélemény felkészítéséhez a várható kemény takarékossági intézkedésekre. A szakminiszter a Financial Times című gazdaság napilapnak nem sokkal a választások után azt mondta, hogy a konzervatív-liberális kormánykoalíció "különböző szekrényekben mindenféle csontvázakra lel", mivel a Munkáspárt vezette előző kormány "abszolút borzalmas közfinanszírozási helyzetben" hagyta utódjára az országot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását