2024. április 20. - Tivadar

Három borsodi településen újra kell választani

Három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, Boldogkőváralján, Keresztétén és Arkán harminc napon belül meg kell ismételni a helyhatósági választást, mert az október 3-ai voksoláskor különböző jogsértések történtek - közölte Kovács János, a megyei választási iroda vezetője, a megye főjegyzője.
2010. október 6. szerda 19:24 - HírExtra
A területi választási bizottság szerdai ülésén döntött úgy, hogy Arkán semmisnek nyilvánítja a választás eredményét, Boldogkőváralján a helyi választási bizottság hozott ilyen tartalmú határozatot, míg Keresztétén a területi választási bizottság megerősítette a helyi választási bizottság új választásról szóló döntését.

Mindhárom településen független jelölt nyerte el a polgármester címet.
A határozatok nem jogerősek.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén úgy döntött, hogy rendőrségi feljelentést tesz a keresztétei nagyarányú "költözködés" mögött álló feltételezett választási csalás ügyében.
A kistelepülésre az önkormányzati választást megelőző időszakban új beköltözők jelentkeztek, így az ott élő választópolgárok száma csaknem megháromszorozódott: 33-ról 96-ra emelkedett. A helyiek szerint többen úgy mentek szavazni a szlovák határ menti kis faluba, hogy azt sem tudták, hol van a település.

A helyi jegyző korábban 41 beköltözőt "fiktívvé" nyilvánított ugyan, ők azonban mégis szavaztak. A választási bizottság ezután semmisítette meg az eredményt.

A településről azért fordultak az OVB-hoz, hogy a megszavazott érvénytelenítési jegyzőkönyvet a testület is hagyja jóvá. Az OVB (területi illetékességi) hatáskör hiányában nem tudta ugyan teljesíteni a kérést, de az ügy súlya miatt rendőrségi feljelentés megtétele mellett döntött.

Litresits András (MSZP) OVB-delegált szerint az ügy "komoly jogalkotói mulasztásra" világít rá, arra, hogy a jelenlegi jogszabályok "lakóhelymozgatást" tesznek lehetővé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását