2024. április 20. - Tivadar

Lebuktak az internetes csalók

Közel háromszáz embertől csalt ki mintegy nyolcmillió forintot három férfi; internetes hirdetésekben egyebek mellett laptopokat kínáltak eladásra, melyeket a vásárlók fizetés után nem kapták kézhez - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2010. szeptember 24. péntek 18:54 - HírExtra
A bűncselekmény még év elején derült ki, amikor egy férfi feljelentést tett a BRFK XVI. Kerületi Rendőrkapitányságán, egy hirdetések céljából létrehozott internetes oldal kapcsán, ahol egy ismeretlen férfitől próbált meg notebookot vásárolni. A hirdető ismeretlen férfinek háromszor utalt át különböző összegeket, ezt követően a terméket viszont nem kapta kézhez.

A rendőrség megállapította: összesen kilenc bankszámlán, kis tételekben, több millió forint befizetés történt közel 300 embertől - olvasható a rendőrség közleményében.

Az ügyben a rendőrség csalás miatt indított nyomozást három férfival szemben, akiket még április elején sikerült is elfogniuk. Ketten - az ügy értelmi szerzői - jelenleg előzetes letartóztatásban vannak, harmadik társuk pedig szabadlábon védekezik.

A BRFK közleményében hozzátette: várják mindazok jelentkezését, akik az elmúlt két évben interneten megjelent apróhirdetés alapján próbáltak vásárolni számítástechnikai termékeket - egyebek mellett laptopot, játékkonzolt -, de a pénz átutalását követően az árut nem kapták meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását