Belföld

Feljelenti a fideszes ármánykodókat Kóny polgármestere

Feljelentést tett Kóny polgármestere amiatt a hangfelvétel miatt, amelyen helyi fideszes politikusok arról beszélgetnek, hogy miként lehetne egy számvevőszéki vizsgálattal az ő újraválasztását megakadályozni.

A függetlenként induló, de a szocialista párt megyei listáján szereplő Aller Imre elmondta: pénteken tett feljelentést a Győri Városi Ügyészségen, mivel megítélése szerint az ügy helyben nem rendezhető. Becsületsértés, valamint más – meg nem nevezett – bűncselekmények gyanúja miatt, magánemberként kérte az eljárást azok ellen, akik szerepelnek a médiának pár hete kiszivárogtatott felvételen.

A két hete nyilvánosságra került hangfelvételen arról beszélgetnek független önkormányzati képviselőjelöltek és a polgármesteri mandátumért induló Németh Marica, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálata segítené Aller Imre "leváltását". A felvételből az is kihallható, hogy ebben fideszes politikusok segítségére is számítanának.

A Fidesz elhatárolódott a hangfelvétel tartalmától és szereplőitől, és a párt hivatalosan is megtiltotta a Fidesz nevének, logójának felhasználását a jelölteket támogató Összefogás Kónyért nevű szervezetet számára.

A kónyi hangfelvétel szereplői közül Németh Marica és Ágoston Tamás képviselőjelölt közös közleményében elismerte, arról beszélgettek, hogy a kónyi önkormányzatnál általuk észlelt törvénytelenségekre fel kell hívniuk a figyelmet.

"Azt viszont már sajnáljuk, hogy így közelítettük meg a témát, de a szándékaink tiszták. Képviselőként azonban kötelességünk a közpénzek törvényes felhasználásának biztosítása, és szükség esetén a törvényességért felelős intézmények tájékoztatása. Erről a kötelességünkről a jövőben sem mondunk le" – írták.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.