2024. április 20. - Tivadar

Gyanusítottak kihallgatása a Jud Süss filmmel kapcsolatban

Gyanúsítottként hallgatott ki két férfit a rendőrség szerdán a Jud Süss című filmmel kapcsolatban közösség elleni izgatás miatt indult büntetőügyben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a távirati irodával szerdán.
2008. július 23. szerda 15:21 - Hírextra
A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki G. Sándor 54 éves és G. Tibor 49 éves férfiakat, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy július 10-e és július 13-a között, naponta két alkalommal a fővárosban, a Hegedűs Gyula utcában található egyik ház pincéjében nagy nyilvánosság előtt levetítették a Jud Süss című filmet, valamint DVD-, és videoformátumban árusították - tudatta a nyomozó hatóság.

A rendőrség tovább folytatja az eljárást a gyanúsítottak szabadlábon hagyása mellett.
A BRFK július 18-án indított eljárást közösség elleni izgatás megalapozott gyanúja miatt a Jud Süss című film vetítésével kapcsolatban. A rendőrség több tanút is meghallgatott, pénteken pedig házkutatást tartottak egy Hollán Ernő utcai lakásban és egy XII. kerületi könyváruházban, ahol DVD-n és videokazettán a Jud Süss több tucat kópiáját találták meg és foglalták le.
Az eljárásban a rendőrség azt is vizsgálja, hogy sérültek-e a filmmel kapcsolatban a szerzői joghoz fűződő érdekek - tájékoztatott a BRFK.

A propagandafilm vetítésével kapcsolatban az SZDSZ XIII. kerületi frakciója még múlt héten csütörtökön jelentette be, hogy feljelentést tettek a rendőrségen közösség elleni izgatás miatt, mivel Angyalföldön többször is lejátszották a filmet. Szabadai Viktor, a párt angyalföldi frakciójának vezetője a sajtótájékoztatón közölte: a film csak a jogokat birtokló német alapítvány engedélyével játszható le Európában, márpedig a film vetítéséhez - ha jól tudja - a szervezőknek nem volt engedélyük.

A Népszabadság pénteki számában egy név nélkül nyilatkozó ügyvéd - aki magánszemélyként nyújtotta be a beadványt - kifejtette: jogilag lehetséges, hogy a hatóságok megszüntessék a Jud Süsst levetítő Gede testvérek által működtetett cégek, alapítványok tevékenységét.

Le kell foglalni a náci propagandafilm kópiáit és el kell járni a vetítést szervezők ellen, mert a párizsi békeszerződés - amelyet 1947-ben Magyarország is aláírt - egyik passzusa tiltja a fasiszta szervezetek működését és az ilyen ideológiák propagálását - mondta az ügyvéd a lapnak.
A Jud Süss című náci propagandafilmet Joseph Goebbels propagandaminiszter felügyelete mellett 1940-ben forgatta Veit Harlan az antiszemitizmus "igazolására".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását