2024. május 10. - Ármin, Pálma

LMP: A városi önkormányzatok ingatlanspekulánsok foglyai

A Lehet Más a Politika (LMP) megítélése szerint a városi önkormányzatok többsége ingatlanspekulánsok foglya.
2010. szeptember 11. szombat 15:52 - HírExtra
Az őszi önkormányzati választáson bizalmat kapó LMP-s képviselők arra fognak törekedni, hogy a helyhatóságokat segítsék felszabadítani ebből a kényszerű rabságból - mondta az LMP parlamenti frakcióvezetője szombaton Szolnokon sajtótájékoztatón.

Azt szeretnék elérni, hogy a városok megmaradt zöldfelületei ne váljanak újabb spekulációk áldozataivá, és a jövőben ne lehessen önkormányzati zárt üléseken "mutyizni" egy-egy település ingatlanvagyonával - jelölte meg pártja egyik választási célját Schiffer András.

A fővárosban és a megyei jogú városokban induló ingatlan-fejlesztések kapcsán pedig az LMP képviselői azt fogják szorgalmazni, hogy azok keretében elsősorban szociális bérlakások épüljenek minél nagyobb számban - jegyezte meg.

Az LMP egy másik tapasztalataként úgy látja, "a különböző pártok köré telepedett oligarchák megfojtják a helyi közéletet" - vélekedett a politikus, hozzátéve: ezért az októberi voksolás után képviselői mandátummal rendelkező LMP-sek arra fognak törekedni, hogy ettől a függéstől mentesítsék majd a városok közalkalmazottait, értelmiségi köreit és a helyi vállalkozókat.

Legyen szabad nyilvánosság, legyen szabad politikai közélet minden városban Magyarországon! - hangsúlyozta pártja egyik fő célját Schiffer András.

Nagy Gábor és Pető Ernő, az LMP szolnoki képviselőjelöltjei arról beszéltek: miközben Szalay Ferenc fideszes polgármester Szolnok továbbépítését hirdeti kampányában, alig esik szó a város 20 milliárd forintos adósságállományáról. Ez a pénzügyi teher az elmúlt 20 évben halmozódott fel, és főként annak tulajdonítható, hogy a négy évente hatalomra került pártok egymással versengve presztízsberuházásokhoz vettek fel pénzt.

Ez az adósság egyébként az elmúlt négy évben is tovább nőtt, ezért a kampányban mindenképpen beszélni kell a vele járó kötelezettségekről a választóknak - húzta alá Pető Ernő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását