2024. április 20. - Tivadar

Startol a Velencei Filmfesztivál

Több mint nyolcvan világpremier szerepel a szerdán nyíló tizenegy napos Velencei Filmfesztivál műsorában.
2010. augusztus 31. kedd 19:03 - HírExtra
A mustra programja már egy "elővetítéssel" kedden este megkezdődik: a két éve elhunyt Dino Risi 1974-es filmjének, A nő illatának felújított változatát láthatja a közönség.

A szerdai hivatalos megnyitón Darren Aronofsky amerikai rendező Black Swan című filmdrámáját mutatják be, amelynek főszerepét Natalie Portman alakítja. A balettvilág kulisszái mögött játszódó produkció a fesztivál fődíjáért, az Arany Oroszlánért is versenybe száll. Aronofsky két éve A pankrátor című filmjével már elnyerte egyszer a trófeát.

A szeptember 1. és 11. között megrendezendő 67. Velencei Filmfesztiválon négy versenyszekcióban 86 filmet láthat a közönség. Ebből 82 alkotás a világon először itt mutatkozik be.

A játékfilmes mezőnyben 24 versenyfilm szerepel, egyikük a magyar Mythberg Films produkciós cég közreműködésével készült Essential Killing című alkotás. Jerzy Skolimowski lengyel filmrendező szinte dialógusok nélküli thrillerének főszerepeit Vincent Gallo és Emmanuelle Seigner (Roman Polanski felesége) alakítják.

Mint a fesztivált 2004 óta igazgató Marco Müller elmondta, idén fiatalos rendezőgárda verseng az Arany Oroszlánért, mivel a rendezők átlagéletkora 47 év. A díjról a Quentin Tarantino vezette nemzetközi zsűri dönt majd.

A mustra programjában 35 ország képviselteti magát a világ minden tájáról. Erős az ázsiai - kínai, hongkongi, japán - mezőny, de az amerikai filmgyártás is 19 produkcióval lesz jelen. A fesztivál záró filmje, A vihar szintén egy amerikai rendező, Julie Taymor munkája. A Shakespeare-feldolgozásban az Oscar-díjas Helen Mirren kapta Prospero szerepét.

Egy Arany Oroszlán sorsa már biztos: az életműdíjat John Woo filmrendező kapja az elmúlt évtizedekben az akciófilmek forradalmi megújításában végzett munkájáért.

A maga nemében egyedülálló Persol 3D-díjat is kiosztják Velencében. Az év legkreatívabb háromdimenziós produkciójának szánt elismerést tavaly adták át először.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását