2024. április 19. - Emma

A Jobbik cáfolta a nagykőrösi mendemondákat

A Jobbik cáfolja azokat a híreszteléseket, melyek szerint Nagykőrösön olyan független polgármesterjelöltet támogatnak - név szerint Ványi Ambrust -, akit az MSZP és az SZDSZ is segít - tudatta Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója.
2010. augusztus 17. kedd 22:10 - HírExtra
A pártigazgató közleményében arra reagált, hogy kedden több hírportál is arról számolt be: a Jobbik Ványi Ambrust, az MSZP és az SZDSZ által támogatott független polgármesterjelöltet támogatja Nagykőrösön.

Az Index ezzel a témával foglalkozó cikkében többek között az olvasható, hogy Dénes Dénes, a Jobbik helyi elnöke szerint szükség van a közös fellépésre a változás érdekében, és helyi mezőnyben Ványi Ambrus az a pártsemleges jelölt, akit "egyáltalán támogatni érdemes". "A Jobbik mérlegelte, hogy nem elég erős önálló jelölt indításához, úgy döntött, mögé áll" - írta korábban az Index Dénes Dénest idézve.

A Jobbik sem a fideszes, sem a független polgármesterjelöltet nem támogatja a teleülésen - hangsúlyozta Szabó Gábor. "A Jobbik eleve kizárja az önkormányzati kampányban is annak a lehetőségét, hogy akár hivatalos, akár nem hivatalos formában együttműködjön a Magyarországot tönkretevő két politikai párttal, az MSZP-vel és az SZDSZ-szel" - tette hozzá.

A pártigazgató közleménye szerint Nagykőrösön a Jobbik egyetlen polgármesterjelöltet sem hallgatott meg, így nem is indít önálló jelöltet a párt. A közleménye arra is emlékeztett továbbá: Dénes Dénes helyi elnök korábban több nyilatkozatában is elmondta, ennek oka az, hogy a jobbikosok elsősorban a képviselő-testületbe szeretnének minél nagyobb létszámmal bekerülni.

"Ennek tükrében a Jobbik országos elnöksége Nagykőrösön a párt a választóira bízza, hogy élnek-e választójogukkal a polgármester-választás során, és ha igen, akkor melyik polgármesterjelöltre adják voksukat" - olvasható végül a közleményben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását