2024. május 27. - Hella

Vácon jelölti dömping várható a választásokon?

A váci jobboldali erők szétaprózódását eredményezheti, hogy megszakadtak a választási szövetségről szóló tárgyalások a helyi Fidesz és a KDNP között, illetve hogy a városban tapasztalt széthúzás nyomán egyre több polgármesterjelölt jelenti be indulását - közölte a kereszténydemokraták váci elnöke szerdán az MTI-vel.
2010. augusztus 11. szerda 14:40 - HírExtra
Áfra Tamás elmondta, hogy miután a Fidesz és a KDNP váci csoportja más-más személyt (Pető Tibort, illetve Fördős Attilát) javasolt a polgármesteri posztra, tárgyalásokat kezdtek, de nem tudtak megegyezni egy esetleges szövetségben. Ennek ellenére a Fidesz közös jelöltként jelentette be Pető Tibort úgy, hogy előzetesen erről nem egyeztetett a helyi KDNP-sekkel - tette hozzá az elnök.

A KDNP országos vezetésének „utasítására” Fördős Attila nem lehetett a kereszténydemokraták váci polgármester-jelöltje - mondta Áfra Tamás, majd megjegyezte: „szót fogadok, így Fördős Attila a helyi KDNP támogatásával, valószínűleg független jelöltként indul majd a polgármesteri székért”. Az elnök hangsúlyozta, hogy mind a 10 váci választókörzetben lesznek KDNP-s képviselőjelöltek, mint ahogy a Fidesz, az MSZP és a Jobbik is rendelkezik saját „helyi csapattal”.

Áfra Tamás sajnálatosnak nevezte a kormánypárti szövetségben lévő két párt váci egyezségének hiányát, melynek következtében szerinte az ajánlószelvényeket is a vártnál nehezebb lesz összegyűjteni.

Bábiné Szottfried Gabriella, a térség fideszes országgyűlési képviselője június 15-én azt mondta az MTI-nek, hogy a vezető kormánypárt színeiben Pető Tibor kétszeres evezős világbajnok száll ringbe a váci polgármesteri posztért, s noha tud róla, hogy a KDNP-sek Fördős Attilát javasolják városvezetőnek, egymás ellen biztosan nem indítanak jelöltet, időben meg fognak egyezni.

Az MTI információi szerint a jelenlegi polgármester, az MSZP-s Bóth János, illetve Pető Tibor és az ex-fideszes Fördős Attila mellett Regyep János is „beszáll” a váci polgármester-jelöltek küzdelmébe az MDF színeiben. A Jobbik helyi szervezete állítólag a jobboldal megosztásának elkerülésére hivatkozva nem nevezett meg egyelőre saját polgármesterjelöltet, ám képviselőjelöltet mind a tíz váci körzetben indítanak. A választási előkészületek sokszínűségét példázza a helyi lokálpatrióta egyesület állítólagos választási egyesületté való alakulása. A váciak szerint a baloldalhoz kötődő lokálpatrióták postaládákba dobott szórólapok segítségével „szondázzák” a lakókat. Hogy a visszajelzések nyomán indítanak-e majd saját képviselő-jelölteket, netán polgármester-jelöltet a városban, az hamarosan kiderül.

Eddig a Fidesz, az MSZP és a Jobbik „hirdetett csapatot” Vácott. Az MTI információi szerint a Fidesz szinte kivétel nélkül új, eddig aktívan nem politizáló személyeket jelöl, míg a szocialisták kettő kivételével „kipróbált” embereket juttatnának a helyi döntéshozó testületbe.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását