2024. május 13. - Szervác, Imola

Finn edző a Vasas élén

A finn Risto Kurkinen irányítja a következő szezonban a Vasas jégkorongcsapatát.
2010. augusztus 2. hétfő 16:16 - HírExtra
A 47 éves szakember játékosként szerepelt a svéd és a finn elitligában, a finn válogatott tagjaként két világbajnokságon játszott, edzőként pedig dolgozott Svédországban és Finnországban.

"Azt várjuk tőle, hogy átadja azt a hatalmas tudást, amelyet pályafutása során szerzett. Két világbajnokságon öt gólt szerzett, majd edzőként is belekóstolt az észak-európai bajnokságokba, tehát több profi műhelyt látott már" - mondta hétfőn Kangyal Balázs klubigazgató, aki ebben az idényben még játékosként is rendelkezésére áll a csapatának. Hozzátette: a célokat nem pontos számokban határozták meg, de természetesen minél előkelőbb helyen akarnak végezni a MOL Ligában és az ob I-ben.

A megállapodást követően Risto Kurkinen határozottan közölte, hogy az új igazolásokról már ő akar dönteni, és az edzőmeccseket is ő szeretné lekötni. A szakember csütörtökön érkezik Magyarországra, a felkészülés augusztus 9-én rajtol.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását