2024. április 19. - Emma

Működhet a "három csapás"

A Fidesz frakcióvezetője szerint a "három csapás" néven ismertté vált törvény szigora alkalmas lehet, hogy az emberek számára visszaadja a közbizalmat, a bűnözőket pedig visszatartsa a bűncselekmények elkövetésétől.
2010. június 24. csütörtök 17:27 - HírExtra
Lázár János erről azután beszélt, hogy Sólyom László államfő aláírta a büntető törvénykönyv (Btk.) több pontján változtató módosítást - köztük a "három csapást" -, amelyet a Fidesz és a KDNP képviselőinek javaslatára június 8-án fogadott el az Országgyűlés.

A frakcióvezető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az, hogy Sólyom László aláírta és kihirdette a törvényt, azt jelenti, hogy a "három csapás" kiállta az alkotmányosság és a törvényesség próbáját.

Emlékeztetett, a "három csapás" alapján bűnismétlő, erőszakos bűncselekményeket elkövetők esetén a harmadik bűncselekmény elkövetése után a büntetési tétel felső határa megduplázódik, és ha ez eléri a húsz évet, automatikusan életfogytig tartó szabadságvesztést jelent. A "három csapás" azok számára rossz hír, akik rendszeresen követnek el erőszakos bűncselekményeket - fogalmazott.

Megítélése szerint ha a bűnelkövetők mérlegelni tudnak egy lopáskor az értékhatárt illetően, akkor pontosan tudják mérlegelni, hogy valamiért életfogytiglanit kapnak vagy néhány évet.

Lázár János azt mondta, a Fidesz-KDNP kétharmados felhatalmazása egy "segélykérés" volt az ország számos pontján azok részéről, akik rettegésben éltek, élnek az elkövetett bűncselekmények miatt. Ezért terjesztették elő az Országgyűlésben a Btk. szigorítását. A "három csapást" már korábban is benyújtották, ám akkor "elvérzett", a szocialisták ugyanis "nem a törvénytisztelő, jogkövető állampolgárok, hanem a bűnelkövetők oldalára álltak" - idézte fel a politikus.

A frakcióvezető beszámolt arról is, hogy visszaállították a "középmértékes büntetési eljárást", amely szerint a bírák bűnismétlő elkövetők esetén nem alkalmazhatják a legenyhébb büntetési tételt, hanem a törvény részletesen szabályozza, mennyit kell kiszabniuk.

Emellett - a Btk.-módosítás értelmében - szigorúbb szankciókat rendeltek el azok tekintetében, akik tanárokkal szemben követnek el erőszakos bűncselekményeket. Lázár János hozzátette, reméli, ez visszatart majd egyes szülőket, illetve diákokat attól, hogy kezet emeljenek a pedagógusra.

A Btk.-módosítás, amely a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba, a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. A változtatások miatt korábban több parlamenti frakció és civil szervezet - köztük a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar Antifasiszta Liga, a Magyar Demokratikus Charta és a MEASZ - is tiltakozott.

A szocialista Bárándy Gergely szerint például indokolt lett volna a Btk. szövegében meghagyni a holokauszt kifejezés szerepeltetését. A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás a szólásszabadság korlátozásaként értékelte, hogy a kormánytöbbség ahelyett, hogy hatályon kívül helyezte volna a holokauszttagadás büntethetőségét, mint a "diktatúra egyik önkényuralmi jogszabályát", egy további elemet, a kommunista rendszerek által elkövetett népirtások tagadásának tiltását is beépítette a Btk.-ba.

A Magyar Helsinki Bizottság nyílt levélben pedig arra kérte Sólyom Lászlót, hogy előzetes normakontroll céljából forduljon az Alkotmánybírósághoz a "három csapás" néven ismertté vált törvényt ügyében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását