2024. május 7. - Gizella

Unta a Fidesz az OVB-s banánt és bezáratta az vitát

Példátlannak és felháborítónak tartja az MSZP, hogy hétfő éjjel a Fidesz lezáratta az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjainak megválasztására vonatkozó javaslat általános vitáját, mert "elunta" azt.
2010. június 15. kedd 12:40 - HírExtra
Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő kedden az MTI-nek azt mondta: az előterjesztőnek a házszabály szerint van arra lehetősége, hogy indítványozza a vita lezárását, amiről a parlamenti többség dönt.

Emlékeztetett azonban arra, hogy ilyen esetre évek óta nem került sor, mert ez egy olyan kivételes módszer, ami azt a célt szolgálja, hogy ne lehessen obstruálni, vagyis ne tarthasson például 15 órán vagy akár napokon keresztül a vita, meghiúsítva ezzel a szavazást.

Ez a lehetőség semmiképpen sem azt a célt szolgálja, hogy egy komoly súlyú javaslatnál szűk két óra parlamenti vita után egyszerűen azért, mert már későre jár és a kormánypárti képviselők szeretnének hazamenni, megszakítsák és lezárassák a vitát - jelentette ki.

Véleménye szerint egy kétórás vitát a legnagyobb rosszindulattal sem lehet obstrukciónak nevezni.

Mint mondta, a fideszes javaslat arról szól, hogy az OVB-t - amelynek jelenleg négy évre megválasztott tagjai vannak - minden általános választáskor meg kelljen újítani, így a kormánypártok két hónap múlva kicserélhetik a teljes testületet.

Felidézte: a javaslat általános vitája hétfőn este tíz óra körül kezdődött és mivel már kedden a részletes vitára is sort akartak keríteni, a teljes Fidesz-frakciónak ott kellett lennie a Házban, hogy biztosítsa a többséget az erről szóló szavazáson.

Bárándy Gergely szerint ezt unták el éjfél körül és ezért záratták le a vitát.

A szocialista politikus botrányosnak tartja azt is, hogy a Fidesz-frakció tagjai ezután elmentek a parlamentből, pedig az ülés még folytatódott és az ő indítványukra került a Ház elé az alkotmány-előkészítő eseti bizottság felállítása, az ellenzéki pártok képviselői viszont - a téma fontossága miatt - szép számmal a teremben maradtak.

Emlékeztetett arra: Horváth János (Fidesz) ugyan nem még a parlamentben maradt, de jelezte, nem a Fidesz, hanem a saját véleményét mondja el.

Bárándy Gergely úgy látja: a Fidesz a parlamentet színháznak, szükséges rossznak tekinti, a demokrácia és a parlamentarizmus fenntartásának a látszatára sem ad, csak az a cél vezérli, hogy a végrehajtó hatalom kontrollját megszüntesse.

Kitért arra: a Fidesz önálló képviselői indítványként benyújtott több olyan javaslatot, ami az alkotmányt vagy kétharmados törvényeket módosítana és azzal a céllal akarja átírni az államberendezkedés egyes elemeit, hogy minél hamarabb az embereik kerülhessenek pozícióba és stabilizálják saját hatalmukat.

Példaként említette az "alkotmányozó négyötöd kétharmadra változtatását", az alkotmánybírák megválasztásának megváltoztatását vagy azt, hogy a Fidesz a saját politikusát akarja az Állami Számvevőszék élére betenni.

Bárándy Gergely úgy látja: a javaslatok azért nem a kormány, hanem egyéni képviselők indítványaként kerülnek a Ház elé, mert így nem kell egyeztetni ezekről társadalmi és szakmai szervezetekkel.

Ez a módszer tartalmilag és formailag sem méltó a parlamenthez, nem helyes és nem demokratikus - jelentette ki az ellenzéki képviselő.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását