2024. április 19. - Emma

Debreceni orvoscentrum: oktatási központ lett az egykori kollégium

Oktatási központ lett a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) egykori I. számú kollégiuma; a 800 millió forintos költséggel felújított nagyerdei épületet csütörtökön adta át Fésüs László rektor, Paragh György centrumelnök és Csernoch László, az általános orvosi kar dékánja.
2010. május 20. csütörtök 17:15 - HírExtra
A korszerűsített épületben helyezték el az oktatásszervezési központot, az általános orvosi kar dékáni hivatalát, a nemzetközi oktatási központot és az idegennyelvi lektorátust. Az épület ad otthont az egyetemi karrier irodának, a hallgatói önkormányzat irodáinak, valamint a minőségügyi igazgatóságának is.

Paragh György az átadás kapcsán elmondta: a DEOEC-ben az öt kar összehangolt együttműködésével olyan egységes oktatási koncepció alakult ki, mely a jelen kihívásaira megfelelő választ adhat. Közös stratégia mentén megindult a kétciklusú képzés, új alap- és mesterszakok létesültek.

A koncepció sikerét jelzi, hogy a képzések egyre népszerűbbek: a hallgatói létszám mind a magyar, mind pedig az angol nyelvű oktatásban folyamatosan nő. Karainkon jelenleg közel 6400 diák tanul, 2996 az általános orvostudományi, 547 a fogorvos-tudományi, 403 a gyógyszerésztudományi, 499 a népegészségügyi, 1950 az egészségügyi karon. A szakképzésben résztvevők összlétszáma meghaladja az 1000-et, s a régióban a DEOEC több mint 500 továbbképző tanfolyamot szervezett - tette hozzá a professzor.

Elmondta azt is, hogy a hallgatók számával párhuzamosan növekszik az igény a kollégiumi férőhelyekre is, amit a DEOEC az oktatási koncepciójába szervesen illeszkedő kollégium-felújítási, és -bővítési program keretében biztosít.

A mos felújított és átalakított I. számú kollégium épületéből 213 hallgató költözött át a már korábban bővített és felújított II. és III. számú kollégiumba, ahol így összesen 380-an laknak jelenleg - mondta Paragh György.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását