2024. május 29. - Magdolna

A vártnál nagyobb lehet a bérnövekedés

Az első negyedéves béradatok tükrében a vártnál nagyobb lehet a bérnövekedés az idén - vélekednek az MTI által megkérdezett elemzők, akik pozitívumként értékelik, hogy márciusban jelentősen nőtt az alkalmazásban állók létszáma az előző hónaphoz képest.
2010. május 18. kedd 13:07 - HírExtra
KSH adatai szerint a reálkeresetek - a fogyasztói árak 6 százalékos növekedése mellett - az idén az első három hónapban 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az emelkedés a KSH szerint döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint annak volt köszönhető, hogy januárban és márciusban eseti kereset-kiegészítést fizettek a költségvetési szerveknél foglalkoztatottaknak.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője kiemelte: a magánszektorban a vártnál jobban nőttek a bérek, ezen belül pedig az iparban 8 százalékkal nőtt a havi bruttó átlagkereset. Az iparban ugyan már beindult a növekedés, ám a teljesítmény még nem érte el a válság előtti szintet, továbbra is nagy a kapacitásfelesleg, ezért nem számoltak ekkora bérnövekedéssel a szektorban.

Az iparban regisztrált bérnövekedés magával húzhatja a magánszektor béreit - mondta Konrdát Zsolt. Előrejelzésük szerint a béremelkedés mérséklődik a következő hónapokban, de ezzel együtt is valószínűleg magasabb lesz, mint amivel eredetileg számoltak. Ezzel összefüggésben a fogyasztás is lehet magasabb - fűzte hozzá az elemző. Év végére eredetileg a bruttó átlagkeresetek 4 százalékos növekedésével számoltak éves összehasonlításban, ez azonban a jelenlegi adatok tükrében valószínűleg magasabb lesz.

A szakember ugyanakkor hangsúlyozta: egyelőre ki kell várni a következő hónapokat ahhoz, hogy megtudjuk, valóban magasabb szintre álltak-e be a bérek.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője az alkalmazásban állók létszámának havi növekedését említette pozitívumként: márciusban 2 millió 643 ezer, míg februárban csak 2 millió 616 ezer ember volt alkalmazásban. A 30 ezres növekedés kétharmad arányban a közszférában valósult meg - elsősorban a közfoglalkoztatás bővülése miatt - , egyharmada pedig a versenyszférában. Utóbbi szektorban ugyan még csak kismértékű ez a növekedés - és körülbelül 200 ezerrel alulmúlja például a 2008 márciusi szintet -, de mindenképpen jó előjel - mondta az elemző.

A bérek emelkedése Török Zoltán szerint is meglepetésszerű volt. A versenyszférában a szuperbruttósítás bevezetése és az adóváltozások okozták a látványos nettó növekedést. Hozzáfűzte: Magyarországon elterjedt a jövedelemeltitkolás gyakorlata a versenyszférában, így a most közölt béradatokból nem lehet levonni messzemenő következtetést sem a fogyasztás, sem az életszínvonal alakulására vonatkozóan. Török Zoltán szerint a bérnövekedés üteme egyik szférában sem tartható, így - az inflációval együtt - visszaesik a bérdinamika is, de a reálbér a korábban vártnál nagyobb mértékben nő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását