2024. május 11. - Ferenc

Hagyóék előzetesbe kerülnek?

A Fővárosi Főügyészség a BKV-ügyben indítványozza Hagyó Miklós, Lelovics Ottó és Horváth Éva előzetes letartóztatását hétfőn.
2010. május 17. hétfő 09:06 - HírExtra
"A bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt dr. Sz.-né dr. Sz. Eleonóra és társai ellen folyamatban lévő büntető ügyben a Fővárosi Főügyészség a mai napon indítványozza L. Ottó, K.-né H. Éva és H. Miklós gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését" - tudatta a főügyészség hétfőn közleményben az MTI-vel.

Szalainé Szilágyi Eleonórát január 9-én helyezték előzetes letartóztatásba. A BKV volt humánpolitikai igazgatóját a rendőrség január 6-án vette őrizetbe, miután kiderült, hogy 86 millió forint végkielégítést kapott, majd tovább foglalkoztatták a cégnél havi 1,2 millió forintért.

A rendőrség péntek este gyanúsította meg és vette őrizetbe Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt és főpolgármester-helyettest, illetve egykori szóvivőjét Horváth Évát, és Lelovics Ottó kommunikációs szakembert. Akkor mindhárman panasszal éltek a gyanúsítás ellen, vallomást Hagyó és Lelovics tett.

A főügyészség közlése szerint a letartóztatás a szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt szükséges - írta a közleményben Skoda Gabriella szóvivő.
A BRFK pénteki tájékoztatása szerint Hagyó Miklóst azzal gyanúsítják, hogy közvetlenül vagy közvetítőin - H. Éván, L. Ottón és H. Ivánon - keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek, hogy a közlekedési vállalat számára szükségtelen szerződéseket kössenek.

A gyanú szerint Hagyó Miklós nyomására született az a szerződés, amely a HÉV utastájékoztató rendszerét érintette. A szolgáltatás elindult ugyan, ám azzal szemben minőségi kifogások voltak, de Hagyó közbenjárására a BKV mégis igazolta a teljesítést, így a kivitelező cég 40 millió forinthoz jutott.

A politikust azzal is gyanúsítják, hogy arra utasította a BKV vezetőit: kössenek tanácsadói szerződést egy céggel a 4-es metró beruházásával kapcsolatos tanulmány elkészítésére 50 millió forint értékben, azonban a tanulmány felesleges és indokolatlan kiadást jelentett a BKV Zrt. részére.

A gyanú szerint Lelovics Ottó kommunikációs szakember nyomására a BKV vezetői elérték, hogy őt egy kommunikációs ügynökség névleg foglalkoztassa úgy, hogy a cégtől többletszámlázás elfogadásával a BKV fizette bérköltségét, mintegy havi kétmillió forint értékben.

Ezen kívül "L. Ottó" utasításokat adott szükségtelen és indokolatlan szerződések megkötésére, amelyek a BKV-nak különösen nagy vagyoni hátrányt okoztak - olvasható a BRFK pénteki közleményében.

Horváth Évát, Hagyó Miklós volt szóvivőjét a BRFK azzal gyanúsítja, hogy beosztását kihasználva rábírta a BKV vezetőit szükségtelen és indokolatlan szerződések megkötésére. Ilyen volt a kismama-bérletet népszerűsítő promóciós filmjének szerződése, amelyért 10 milliót fizetett ki a közlekedési társaság, annak ellenére, hogy a film soha nem készült el.

"H. Éva" ezen túlmenően közrejátszott egy Mikulás napi rendezvény 11 millió forintos szerződésének létrejöttében is, amit a BKV úgy fizetett ki, hogy nem volt teljesítés-igazolás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását