2024. május 10. - Ármin, Pálma

Pintér: "aki vetett, az arasson"!

Magyarországon területén nem lehet egyetlenegy olyan település sem, ahol a lakók nem érzik biztonságban magukat, nem lehet egyetlenegy olyan település sem, ahol az anyagi javak folyamatos veszélyben vannak - mondta Pintér Sándor kijelölt belügyminiszter az Országos Polgárőr Szövetség szombati közgyűlésén.
2010. május 15. szombat 12:17 - HírExtra
A kijelölt miniszter közölte: azt szeretnék, ha a biztonság egyre nagyobb lenne, az a cél, hogy "aki vetett, az arasson, aki a munkáját befektette valamibe, az a gyümölcsét is leszedhesse".
A politikus - a leendő kormány nevében is - azt mondta, ehhez szükség van a polgárőrség munkájára is.

A közgyűlésen Pintér Sándor felidézte: még emlékszik arra, amikor 1991-1992-ben országos rendőrfőkapitányként az első döntéseket meghozták a polgárőrség létrehozásáról, amikor az első gépkocsit odaajándékozták a szervezetnek, amikor bejelentette az első 150 millió forintos támogatást, amikor a polgárőrök még csak az állampolgár jogán működhettek. Közölte: azóta a polgárőrség munkája sok területen észrevehető, "sőt egyes területeken meghatározó", látszik az aktivitásuk, a felkészültségük, az eredményes munkájuk.

Felhívta a figyelmet arra, hogy egy számot azonban nem mutat a statisztika, mégpedig azt, hogy hány bűncselekményt sikerült megelőzni a polgárőrség segítségével. "Úgy érzem, hogy ez a szám a legmagasabb és az egyik legfontosabb szám, hiszen a bűncselekmények megelőzése azt jelenti, hogy senkinek nem került könnycsepp az arcára, senkinek nem történt az anyagi javaiban kár és nem volt az élete sem veszélynek kitéve" - mondta.

Megjegyezte: a polgárőrök sok bűncselekményt megelőztek, "de maradt még így is éppen elég", különösen a kistelepüléseken a közrend és a közbiztonság kívánni valót hagy maga után. Szavai szerint ezeken a helyeken "baj van", mert a polgárőrök áldozatos munkája, a rendőri erők koncentrálása és az önkormányzatoknak nyújtott segítség ellenére romlott a közbiztonság.
Véleménye szerint ez hosszú éveknek "az erkölcsi romlásával jár együtt, hosszú éveknek a gazdasági veszteségeivel jár együtt", és ezen változtatni kell, az ebből kivezető módszereket, eszközöket pedig közösen kell megtalálni.

Közös munkára hívta a polgárőröket, és "a tisztes állampolgárokat", akiknek maguknak is tenniük kell biztonságuk érdekében. "Ahhoz kell ez, hogy helyreállítsuk az országban a közrend, közbiztonságnak a lehető legnagyobb mértékét. Közösen fog sikerülni, közösen fog menni, és ez az egyik záloga, az egyik alapja az ország fejlődésének is, mert ország csak rendben és biztonságos körülmények között tud fejlődni. Ez fogja biztosítani valamennyiünk boldogulását, ez fogja biztosítani gyermekeink és unokáink boldogulását, biztonságát és békés életét" - fogalmazott.

Hangsúlyozta: szükség van a polgárőrség munkájára a rendőri jelenlét további erősítése mellett is.

Pintér Sándor közölte: a polgárőrség megfeszített munkájához segítséget szeretne nyújtani a technikai fejlesztésben, például úgy, hogy vadonatúj eszközöket is kapjanak a polgárőrök, vagy olyan felszerelést, amely az éjszakai munkában jobban segíti őket. Segítséget szeretne nyújtani a polgárőrségnek a technikai fejlesztésekben, és néhány éven belül szeretné elérni, hogy a költségvetési támogatásuk a jelenlegi 720 millióról egymilliárdra nőjön - mondta Pintér Sándor, aki bejelentette azt is, hogy a tavaly megszüntetett huszonöt polgárőrszervezet visszaállításához jelentős támogatást fognak adni.

Pintér Sándor a rendezvény előtt a rá váró újságíróknak azt mondta, még csak kijelölt miniszter, így nyilatkozatot egyelőre nem ad.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását