2024. június 17. - Laura, Alida

Mától ügyvezető kormány a Bajnai-kabinet

A Bajnai-kormány megbízatása az új Országgyűlés pénteki megalakulásával megszűnik, de ügyvezetőként hivatalban marad az új kabinet felállásáig.
2010. május 14. péntek 15:03 - HírExtra
Az alkotmány szerint ez idő alatt a kormány gyakorolja mindazokat a jogokat, amelyek a kormányt megilletik, nemzetközi szerződést azonban nem köthet, és rendeletet csak törvény kifejezett felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat.

Ez vonatkozik a kormányfőre is: az alaptörvény kimondja, hogy a miniszterelnök, utóda megválasztásáig ügyvezető miniszterelnökként gyakorolja a hatáskörét, de új miniszter kinevezésére, felmentésére javaslatot nem tehet, és rendeletet csak törvény kifejezett felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény emellett rögzíti azt is, hogy a miniszterelnök megbízatásának megszűnése egybeesik a kormány megbízatásának megszűnésével.

Szollár Domokos az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra: a kormány a jogszabályi korlátokon túl önmagát is korlátozta a kormányrúd átadása előtt. Bár a kormány megbízatása csak a péntektől szűnik meg, a Bajnai-kormány már az elmúlt időszakban sem hozott olyan intézkedéseket, amelyek megkötnék a következő kormány kezét.

Felidézte: a kormány január közepén döntött arról, hogy a választások előtti időszakban több területen - például személyi kérdésekben, az állami vagyon átruházásáról, közbeszerzésekről vagy éppen támogatási szerződésekről - döntési moratóriumot rendelt el.

A döntési moratórium mindamellett, hogy tiszta helyzetet teremt a következő kormány számára, a gyors és akadálymentes átadás-átvételhez is hozzájárul.

Annak érdekében, hogy a válságkezelő munka folyamatos tudjon maradni, az új kormány gyorsan fel tudjon készülni, vagyis valóban gördülékeny legyen az átadás-átvétel folyamata további intézkedéseket is hozott a Bajnai-kabinet - tette hozzá.

A kormányszóvivő közölte, az egyes minisztériumok és egyéb intézmények gazdálkodásának gyors és teljes körű megismerhetőségét szolgálta, hogy a kormány az államháztartás általános pénzügyi helyzetéről és jövőbeni kötelezettségeiről, vállalásairól szóló jelentését jogszabályi kötelezettségének eleget téve az Állami Számvevőszék számára megküldte, illetve március 26-án- 15 nappal a választások előtt - a minisztériumok, illetve a nem miniszterek alá tartozó kormányzati szervek közzétették honlapjukon a közpénzekkel való gazdálkodásukról tájékoztató dokumentumokat. Ezek az adatok mindenki számára teljes mértékben megismerhetőek, így nyomon követhető a köztársaság és az köztársaság intézményeinek működése, gazdálkodása - hangoztatta.

Szollár Domokos emlékeztetett arra is: a Bajnai-kormány továbbá a törvényi kötelezettségen felül is bővítette a nyilvánosságra hozandó adatok körét, az üvegzseb törvény előírásait kibővítve nem csak az ötmillió forintot meghaladó, hanem az alacsonyabb értékű szerződéseket, vagyis minden szerződést fel kell tüntetni a tárcák honlapján annak érdekében, hogy teljes mértékben átlátható és követhető legyen a közpénzek elköltése.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását