2024. április 19. - Emma

Szakmai egyeztetésre van szükség

Nincs eltérés az MSZP és az SZDSZ céljai között az oktatás terén, a két párt az alapkérdésekben egyetért, legfeljebb kisebb szakmai kérdésekben lehetnek viták. Ezt Tatai-Tóth András, a szocialista frakció oktatási munkacsoportjának vezetője mondta csütört
2008. január 3. csütörtök 12:24 - Hírextra

Az MSZP képviselője annak kapcsán beszélt erről, hogy egy újságíró megkérdezte: okozhat-e koalíciós feszültséget 2008-ban az oktatási reform. Tatai-Tóth András erre válaszolva elmondta, a koalíciós pártok oktatást érintő koncepciója között nincs különbség, mivel mind a szocialisták, mind a szabad demokraták színvonalas oktatást szeretnének, ám szakmai egyeztetésekre szükség van.
A sajtótájékoztatón az MSZP képviselője kitért arra, hogy a 2008-as költségvetésben érvényesülnek pártja fontosnak tartott oktatási célkitűzései. Nem rózsás a helyzet, de annyira nem is rossz - jellemezte az oktatás helyzetét Tatai-Tóth András.

Mint mondta, az idén népszavazás dönt a tandíjról, melyre pártja álláspontja szerint azért van szükség, mert a hallgatóknak érdekeltnek kell lenniük a felsőoktatás színvonalasabbá tételében, a felsőoktatási intézmények modernizációjában.

Ezzel kapcsolatosan a képviselő emlékeztetett arra, hogy a tandíj 1993-ban, Mádl Ferenc minisztersége idején került a felsőoktatási törvénybe.

Tatai-Tóth András elmondta, hogy az MSZP-frakció oktatási munkacsoportja az idén kezdeményezi a pedagógusképzés, a művészeti iskolák, a sajátos nevelési igényű gyermekek helyzetének és a szegregáció felszámolásának az áttekintését.

A szocialista képviselő arról is beszámolt, hogy választ kapott Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési minisztertől arra a korábbi, az Országgyűlésben feltett kérdésére, hogy megyei közgyűlési elnök kötelezheti-e az oktatási intézményt politikai jellegű szöveg közzétételére. (Az ügy előzménye az volt, hogy Komárom-Esztergom megye több, a megyei önkormányzat által fenntartott oktatási intézményében a közgyűlés elnöke olyan tartalmú szöveget helyeztetett el, amely a kormánynak az iskolákat hátrányosan érintő intézkedéseiről szólt.)

Tatai-Tóth András elmondta: a miniszter arról tájékoztatta, hogy a közgyűlési elnök jogszabálysértést követett el, és felszólították ennek megszüntetésére.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását