2024. május 6. - Ivett, Frida

Hagyó-ügy: az MSZP hallgat, mint a sír

Érdemben nem kommentálta Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes gyanúsítotti kihallgatását sem Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője, sem Horváth Csaba főpolgármester-jelölt. Mesterházy Attila mindössze annyit mondott: az igazságszolgáltatás teszi a dolgát.
2010. május 14. péntek 17:51 - HírExtra
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje pénteken újságíróknak szintén nem kívánta kommentálni a történteket, ugyanakkor furcsának nevezte a volt főpolgármester-helyettes kihallgatásának időzítését.

Hozzátette: az elmúlt napokban, hetekben az ügyészség annak az ellenkezőjét állította, ami most történt, vagyis azt állította, nincsen olyan információ, tény és adat, amely a gyanúsítotti kihallgatást indokolná.

Horváth Csaba szerint "politikai az időzítés", hiszen alig öt perccel a képviselők eskütétele után érkezett a kihallgatás híre.
Az MTI pénteken úgy értesült, gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt, főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben.

A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói Hagyó Miklós mellett - az MTI információi szerint - előállították korábbi sajtófőnökét, Horváth Évát és Lelovics Ottót, a volt főpolgármester-helyettes egykori kommunikációs igazgatóját is. Valamennyiüket bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés gyanújával hallgatják ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását