2024. május 6. - Ivett, Frida

Hagyó Miklóst gyanúsítottként hallgatták ki BKV ügyben

Gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben. A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói Hagyó Miklós mellett - az MTI információi szerint - előállították korábbi sajtófőnökét, Horváth Évát és Lelovics Ottót, a volt főpolgármester-helyettes egykori kommunikációs igazgatóját is.
2010. május 14. péntek 15:46 - HírExtra
A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói Hagyó Miklós mellett - az MTI információi szerint - előállították korábbi sajtófőnökét, Horváth Évát és Lelovics Ottót, a volt főpolgármester-helyettes egykori kommunikációs igazgatóját is. Valamennyiüket bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés gyanújával hallgatják ki.

Hagyó Miklóst a rendőrök azt követően állították elő, hogy letették esküjüket az új parlamenti képviselők. Hagyónak - mivel nem került be az új Országgyűlésbe - megszűnt a mandátuma, így a mentelmi jog sem védi tovább. A szocialista politikus a párttagságát március 7-én felfüggesztette, lemondott XII. kerületi pártelnöki posztjáról is, de országgyűlési mandátumáról nem.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek pénteken megerősítette, hogy a rendőrök előállították H. Miklóst, H. Évát és L. Ottót, akiket a délután folyamán gyanúsítottként hallgatnak ki.

Hagyó a Blikk pénteki számában megjelent interjúban azt nyilatkozta, hogy nem akar elmenekülni, áll az igazságszolgáltatás elé. "Vissza akarom szerezni a becsületemet. Azt akarom, hogy kiderüljön az igazság. El fogom mondani, hogy mit tettem és mit nem tettem. Nem kerülhet elő olyan bizonyíték, amely a bűnösségemet bizonyítaná, mert ami nem történt meg, azt nem lehet bizonyítani" - mondta a lapnak. Közlése szerint bármikor bizonyítani tudja ártatlanságát, hiszen se döntési, se utasítási jogköre nem volt semmilyen kérdésben.

Ihász Sándor, a Fővárosi Főügyészség vezetője április végén egy lapinterjúban számolt be arról, hogy a rendőrség egy hónappal korábban jelezte: Hagyó Miklós gyanúsítható a BKV-ügyben, de az ügyészség március 19-én visszaküldte az előterjesztést kiegészítésre.

Hagyó Miklós ellen először Balogh Zsolt, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatója vallott. A március 6-án megjelent Magyar Nemzetben azt mondta, ő személyesen 15 millió forintot adott át neki egy Nokiás dobozban, de további közel 55 millió forint jutott el hozzá más csatornákon a BKV-tól.

A volt BKV-s vezető az interjúban elmondta azt is: 2007-ben Hagyó berendelte az irodájába és azt mondta neki: legyen kemény, "mert itt végre kell hajtani a dolgokat, és aki nem teszi, annak nincs kegyelem, annak el kell vágni a torkát".

Az RTL Klub április 20-án számolt be arról - a birtokában lévő dokumentumokra hivatkozva -, hogy a BKV mintájára a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) is kifizetőhelyként működött.

A kereskedelmi televízió az FKF Zrt. vezérigazgatójának rendőrségen tett tanúvallomására hivatkozott, amely szerint Bielek Péter vezérigazgató azt vallotta: a megválasztását követően Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester tanácsadója külön-külön jelezték, igényt tartanak arra, hogy a főváros jobban belelásson a közműcégek belső életébe és ellenőrizze a működésüket.

Hagyó Miklós március 10-én az MTI-nek azt mondta: nem készül külföldre, Budapesten fogja tisztázni az igazát,
tevékenységével, a vagyonával és az ingatlanvásárlásával kapcsolatban is áll a vizsgálatok elé.

A hvg.hu előző nap számolt be arról, hogy Hagyó Miklós nemrég a lánya nevére íratta két budapesti ingatlanát.
Ezzel kapcsolatban a politikus leszögezte: az ajándékozásban semmi nem korlátozza; hiteles közokiratokkal tudja igazolni az ingatlanszerzést.

Hozzátette, hogy a három XII. kerületi ingatlanjából kettőt ajándékozott a lányának: egy száz négyzetméter körüli társasházi lakást és az ahhoz tartozó telekhányadot, amelyen parkoló van; mind a kettő fellelhető az Országgyűlés honlapján elérhető vagyonnyilatkozatában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását