2024. május 6. - Ivett, Frida

Dagad az M43-as ügye

Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) felbontja a második szakasz kivitelezőjével, a Tisza M-43 konzorciummal kötött szerződést – közölte Fazakas Orsolya, cég kommunikációs vezetője csütörtökön.
2010. május 13. csütörtök 21:09 - HírExtra
A NIF Zrt. közleménye szerint azért döntöttek így, mert a konzorcium, illetve annak tagjai megsértették a hatályos szerződéses feltételek több pontját. A szerződött alvállalkozók a teljesítések egy részét további alvállalkozókra bízták. Így a konzorciummal nem közvetlenül szerződött cégek egy része a konzorciumi tag Szeviép Zrt. – és egyben a konzorciumvezető Sedesa S. A. alvállalkozója – csődje miatt nem jut hozzá az igazolt teljesítései ellenértékéhez.

A kár elhárítása érdekében a beruházó NIF Zrt. és a kivitelező egyeztetést tartott. Ezen a NIF Zrt. kifejtette, hogy a tiltott alvállalkozásba adás megszüntetésével, illetve a már elvégzett alvállalkozói teljesítések elismerésével, a konzorciumi egyetemleges felelősség deklarálásával és a fizetési szándék konzorcium általi megerősítésével elhárulhat a közvetlen kárveszély.

A beruházó értékelése szerint azonban a jelenlegi helyzet, az, hogy a ki nem fizetett alvállalkozók lezárták a munkaterülethez vezető utakat és a megépített létesítmények bontásába kezdtek veszélyezteti az M43-as autópálya építésének befejezését és későbbi üzemét.

A közlemény szerint így a NIF Zrt. kárenyhítési, kárelhárítási törekvései nem teljesülnek, ezért a cég a szerződés megszegése miatt megkezdte a szerződéstől való elállás előkészítését.

Reményik Kálmán, a NIF Zrt. elnök-vezérigazgatója a konzorciumhoz címzett levelében – melyet a cég honlapján nyilvánosságra hozott - kitért arra is, hogy a súlyos szerződésszegés miatt a konzorcium tagjait három évre kizárják a közbeszerzési eljárásokból.

A ki nem fizetett alvállalkozók csütörtök délben kezdték bontani az épülő M43-as autópálya töltését a 10-es kilométerszelvénynél, Szeged határában.

Temesvári Zoltán, az alvállalkozókat képviselő ügyvéd a helyszínen emlékeztetett rá, az alvállalkozók azért kezdtek demonstrálni egy hete, mert az autópálya kivitelezésében résztvevő, április 26-án csődvédelmet kért Szeviép Zrt. mintegy 3 milliárd forinttal maradt adósa a cégeknek úgy, hogy a teljesítést elismerte, a számláikat befogadta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását