2024. október 3. - Helga

A Margitszigetet ellepték a drogosok

A Kendermag Egyesület nem a drogfogyasztást propagálja, hanem a hozzáférés és a használat lehetőségének szabályozott keretek közé szorítását akarja elérni - mondta a szervezet szóvivője vasárnap a fővárosi Margitszigeten az MTI-nek.
2010. május 9. vasárnap 17:57 - HírExtra
A könnyű drogok fogyasztásának legalizálásáért szót emelő, világszerte megrendezett Global Marijuana March megmozdulás magyarországi rendezvényén, amelyen mintegy százan vettek részt, Tóth Balázs azt hangsúlyozta: ha a könnyű drog fogyasztói ellenőrzött és szabályozott keretek között jutnának a drogokhoz, mintegy 60 milliárd forinttal gyarapíthatnák az állami költségvetést.

Hozzátette: a fő probléma abból adódik, hogy a könnyű drogok dílereken keresztül jutnak el a fogyasztókhoz, és a bevétel a bűnözőkhöz, valamint a terrorizmust támogatókhoz jut el. Az egyesület szerint a könnyűdrogok legalizálása esetén drasztikusan visszaesne a kemény drog használata.

A szóvivő azt mondta: tartanak attól, hogy az új Országgyűlés szigorítani fogja a jelenlegi törvényeket, amely alapján most aki kábítószert fogyaszt, akár kétéves börtönbüntetést is kaphat.

Mint fogalmazott, a törvény és a valóság messze áll egymástól, ugyanis legutóbb 2000-ben szabtak ki fogyasztásért börtönbüntetést, és a végrehajtás alól az illető köztársasági elnöki kegyelmet kapott.

Tóth Barnabás arra reagálva, hogy a rendezvényük helyszínének közelében tartott sajtótájékoztatón az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) bejelentette: büntetőjogi szigorítást kezdeményez, hogy a kábítószerrel való visszaélés elősegítése önmagában büntethető legyen, úgy reagált: a pártok a megoldással foglakozzanak, és ne kampánytémaként kezeljék a több mint kétszázezer embert érintő kérdést.

A Kendermag Egyesület első, a könnyűdrogok legalizációjáért hirdetett megmozdulásának budapesti helyszíne 2003-ban a Vörösmarty tér volt, ahol a több ezer résztvevőnek nagyszámú ellentüntető feszült. A következő évben, a Parlament előtti Kossuth téren már jóval kevésbé erős megnyilvánulásokat váltott ki a rendezvény, amelyet 2005-ben a Margitszigetre költöztettek.

A vasárnapi budapesti rendezvény kezdetén mintegy száz ember jelent meg a kordonokkal körbezárt margitszigeti réten. Az estig tartó megmozduláson koncerteket hallgathatnak az érdeklődők.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását