2024. május 7. - Gizella

A Hamász fütyül a tiltakozásokra

A Hamász radikális palesztin mozgalom leszögezte, hogy folytatni fogja a halálos ítéletek végrehajtását azokon, akikről bebizonyosodott, hogy együttműködtek Izraellel.
2010. április 19. hétfő 19:45 - HírExtra
A bejelentés válasz egyes nemzetközi emberi jogvédő szervezetek tiltakozására. A Gázai övezetben múlt csütörtökön megöltek két palesztint azzal váddal, hogy kollaboránsok voltak, palesztin aktivisták nyomára vezették Izraelt, és ezzel közrejátszottak a halálukban.

A Hamász belügyminisztere egy gázai sajtótájékoztatón kijelentette: "aki kémkedik Izrael javára, egy végső határvonalat lép át". Közölte, hogy halálos ítéleteket hoznak más főbenjáró bűnökért is, mint amilyen a gyilkosság vagy a kábítószerrel kapcsolatos súlyos bűncselekmény.

A múlt csütörtöki kettős kivégzés volt az első, amióta a Hamász 2007-ben a hatalmába kerítette a Gázai övezetet. Tiltakozást fogalmazott meg miatta az Amnesty International és a Human Right Watch jogvédő szervezeteken kívül a francia kormány is, amely gyilkosságnak nevezte a két palesztin életének a kioltását, és az ENSZ is kérte az ilyen eljárás beszüntetését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását