2024. június 17. - Laura, Alida

10 szavazókörben elhúzódhat a választás a második fordulóban is?

Az Országos Választási Iroda (OVI) becslése szerint tíz "kritikus" szavazókör lehet a második fordulóban, ahol elhúzódhat a szavazás.
2010. április 16. péntek 07:15 - HírExtra
Az OVI vezetője közölte: néhány kivételtől eltekintve várakozásuk szerint - a kommunikációs és szervezési intézkedések hatására - valamennyi szavazókörben be fog tudni fejeződni a voksolás második fordulója 19 órakor.

Emlékeztetett rá: a választás első fordulójában 23 olyan, igazolással szavazók számára kijelölt szavazókör volt, ahol este 19 óra után fejezték be a szavazást. Ebből 18 volt a fővárosban (a XI., a XIII., a XIV. és a XVII. kerületben), egy-egy pedig Pécsett, Miskolcon, Győrben, Szegeden és Debrecenben.

Közölte: a 23-ból tízben lesz második forduló, mivel a többiben az első fordulóban sikerült képviselőt választani.

Még a második fordulóban is jelentős számú igazolással szavazó választópolgár fog megjelenni az OVI adatai szerint Budapest 3. számú, III. kerületi egyéni választókerületében (1.300), a 19. számú, XIII. kerületi (1.900) és a 16. számú, XI. kerületi választókörzetben körülbelül ugyanennyi. Vidéken egyedül Miskolcon van viszonylag sok igazolással szavazó, körülbelül 600, de ezek közül csak körülbelül 440 szavazhat.

Mint mondta, április 25-én 57 egyéni választókerületben, 391 településen lesz voksolás, ezekben ennyi kijelölt szavazókör van.

Ezekben választókörzetekben összesen 23 ezer igazolással szavazó van, ebből már felvetette magát a névjegyzékbe 7.740. A további több mint 15 ezer igazolással szavazó azonban még nem vetette fel magát a névjegyzékbe, így ők hosszabb adminisztrációra számíthatnak majd a voksoláskor, mint a névjegyzékben már szereplők.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását