2024. április 19. - Emma

Cozma-ügy: vádat emelt az ügyészség

Vádat emelt az ügyészség a Marian Cozma és társai ellen elkövetett emberölés, valamint más bűncselekmények miatt csütörtökön a gyanúsítottakkal szemben - jelentette be Fejes Péter megyei főügyész sajtótájékoztatón Veszprémben.
2010. április 15. csütörtök 12:40 - HírExtra
A bűnügynek összesen 27 vádlottja van; közülük hetet vádolnak az életellenes bűntettel összefüggésben, garázdasággal viszont 25 gyanúsítottat - mondta.
Fejes Péter hangsúlyozta: számos bizonyíték, tanúvallomás, szakértői vélemény támasztja alá, hogy Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda válogatott tagját a 30 éves sárbogárdi R. Sándor szúrta szíven.

Közlése szerint az emberölés bűntettétől elkülönítette az ügyészség a csoportosan elkövetett és a köznyugalmat súlyosan megzavaró, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettét. Az emberölés ügyében hét embert vádolnak, s abban a megyei főügyészség emelt vádat a megyei bíróságnál. A csoportosan elkövetett garázdaság miatt pedig a veszprémi városi ügyészség tette meg a vádemelést a veszprémi városi bíróságnál.

A főügyész tájékoztatója szerint 2009. február 7-én este Enyingen gyűlt össze R. János házánál a Dunántúl különböző településeiről mintegy 25 személy, s egy korábbi sérelmet akartak aznap este Székesfehérváron megtorolni.

Az terepszemlére Székesfehérvárra előreküldött emberük azonban egyetlen szórakozóhelyen sem találta azt a személyt, akin elégtételt akartak venni. Így a velük lévő veszprémi testvérpár - B. Csaba Péter és B. Iván - javaslatára Veszprémbe mentek szórakozni; nyolc autóval konvojban érkeztek a bakonyi megyeszékhelyre.

A veszprémi Patrióta lokálba 2009. február 8-án 01 óra 47 perckor érkeztek meg, s a 25 tagú, ittas csapat azonnal a "kihívóan közösségellenes" viselkedésével hívta fel magára a figyelmet; szidalmazták, lökdösték az embereket, erőszakosan viselkedtek, a hölgyeket fogdosták, s emiatt sokan azonnal távoztak.

A pincehelyiségben lévő diszkóban N. Győző, R. Sándor. Sz. Iván és P. Gábor minden ok nélkül verekedést kezdeményezett az ott tartózkodó sportolóval, Marian Cozmával szemben; N. Győző hátulról meglökte Marian Cozmát, majd amikor az megfordult, azonnal megütötte. Marian Cozma bántalmazásába mind a négyen bekapcsolódtak, s kicsit később pedig B. Csaba is csatlakozott hozzájuk.

Marian Cozma segítségére siettek sportoló társai - Ivan Pesic és Uros Vilovski -, de a sorozatos támadásoktól földre eső Marian Cozmát egyidejűleg mind az öten ütötték és rugdosták. Marian Cozmát R. Sándor egy késsel "közepes erővel, érintőlegesen a bal veséjén megszúrta", majd a kést eltette - mondta a főügyész.

"A szúrás kisebb sérülést és kisebb vérzést okozott".

A vádirati tényállást ismertetve elmondta: Ivan Pesic azt kiáltotta, hogy "vigyázzatok kés van náluk", s ezért Marian Cozma a "saját maga védelmében egy üveggel fejbe vágta R. Sándort", majd Sz. Iván, N. Győző és P. Gábor fémvázas székkel ütötték a sportolót, rugdalták is és üvegpoharakkal dobálták.

P. Gábor és B. Csaba többször ököllel arcon vágott egy vendéget is, mert az a földön fekvő Marian Cozma további bántalmazását akarta megakadályozni.

Marian Cozmának és sportoló társainak sikerült kimenekülniük az utcára, ahová azonban R. Sándor, N. Győző és Sz. Iván követték őket, s a ház előtt több irányból támadták és ütötték Marian Cozmát. A sportoló a kezeivel széles kaszáló mozdulatokat téve és rúgásokkal védekezett, s ettől R. Sándor megtántorodott, Sz. Iván pedig hanyatt esett. A támadók a bár kijáratával szemközti épület falához szorították Marian Cozmát, s amikor ő védekezésül felemelte a kezét, R. Sándor ekkor - a diszkóban már használt késsel - "nagy erővel szíven szúrta" a sportolót.

Sz. Iván és N. Győző a földre zuhant Cozmát még kétszer fejbe és hátba is rúgta, a sporttársához lehajoló Zarko Sesumot pedig N. Győző nagy erővel fejbe rúgta, majd "egy késsel legalább közepes erővel" Ivan Pesicet vesén szúrta - mondta a főügyész.

Hangsúlyozta, hogy a verekedés rendkívül rövid, ám intenzív volt: a diszkóban 45 másodpercig, a lokál előtt az utcán pedig 26 másodpercig tartott. Rámutatott arra is, hogy a bűnelkövetők mindvégig szándékegységben cselekedtek, s a bűntett következtében Marian Cozma halálos, Ivan Pesic életveszélyes, Zarko Sesum pedig súlyos sérülést szenvedett.

Fejes Péter hangsúlyozta, hogy Marian Cozma "sem az épületben, sem az épületen kívül nem adott okot a megtámadására, a bántalmazására". Az élet- és testi épség elleni bűnüggyel összefüggésben vádolta meg az ügyészség G. Péternét és A. Lászlót is, mert segítséget nyújtottak ahhoz, hogy R. Sándor és N. Győző a hatóság elől külföldre menekülhessenek.

A banda a szórakozóhelyet törve-zúzva, vendégeket fellökve hagyta el - a számlájukat nem fizették ki -, majd az utcán N. Győző azt kiabálta: "ki kér még"? R. Sándor ugyanakkor azt mondta: "vedd elő a pisztolyt!" - tájékoztatott a bűnügy történéseiről a megyei főügyész.

Fejes Péter elmondta: az emberölés és más bűncselekmények miatti ügyben 69 kötetnyi (17 ezer oldal) irat gyűlt össze, míg a garázdaság és más bűncselekmények irata 80 kötetet (17 ezer 700 oldalt) tesz ki. Az előző ügyben a vádirat 79 oldal, a másikban 77 oldalnyi.

A 27 vádlottból 11-en vannak előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben, egy vádlott lakhelyelhagyási tilalom alatt áll, egy pedig korábbi bűntette miatt jogerős szabadságvesztését tölti.

A bűnügyi költség meghaladja a 76 millió forintot. A bírósági tárgyalásra az emberöléssel összefüggő 348, a garázdaságot illetően 318 tanú megidézését indítványozza az ügyészség. Négy vádlott teljes vagyonát zár alá vették; a vagyontárgyak közt van nagy értékű gépkocsi, több ezer svájci frank és euró, valamint három ingatlan is. Elhangzott: kitartottság révén négy vádlott 11 millió, 4 millió, 6 millió és 7,3 millió forintos vagyonra tett szert.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását