2024. június 2. - Kármen, Anita

Előállítottak négy aktivistát

Négy aktivistát, köztük a szervezet elnökét is előállították önkényuralmi jelkép használata miatt a Munkáspárt 2006 kapitalizmusellenes demonstrációján vasárnap Budapesten. Vajnai Attila az előállítása előtt azt hangsúlyozta: joga van a vörös csillag hasz
2008. december 21. vasárnap 20:28 - Hírextra
"A Emberi Jogok Európai Bíróságán megszületett az a döntés, hogy a vörös csillag viselése politikai véleménynyilvánítás esetén alapvető emberi jogom, a rendőrök azonban úgy ítélték meg, hogy amíg a magyar büntetőtörvénykönyvben nem módosították ezt a paragrafust, addig én bűncselekményt követek el" - hangsúlyozta Vajnai Attila, akinek előállítása előtt még sikerült telefonon tájékoztatni az MTI-t.

Hozzátette: elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Köztársaság egy strasbourgi ítélet ellenére újból és újból megpróbálja a hatalom eszközével megfélemlíteni azokat az állampolgárokat, akik magát a rendszert, a kapitalizmust bírálják.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: három férfit és egy nőt állítottak elő a demonstráción. Ellenük önkényuralmi jelkép használata miatt indul eljárás. Az előállítottakat a kihallgatás után hazaengedik - tette hozzá.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága júniusban meghozott ítéletében kimondta, hogy sérült Vajnai Attila szabad véleménynyilvánításhoz való joga, amikor önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt a Fővárosi Bíróság 2005-ben elmarasztalta.

A strasbourgi bírói testület megállapította, hogy a magyarországi tilalom túlságosan széleskörű, tekintetbe véve a vörös csillag többes jelentését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását