2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Hujber Feri vágtája

Hujber Feri is elindul a Nemzeti Vágtán! Az RTL Klub Reggeli műsorának házigazdája Geszti Péter, a rendezvény kreatív igazgatójának felkérésére vállalta a megmérettetést a városok és falvak ünnepének jótékonysági sztárfutamán, június 6-án, a Hősök terén.
2010. április 12. hétfő 19:11 - Patai Zsuzsi
Hujber Feri úgy döntött, nyeregbe száll, és kiáll a sztárlovasokkal szemben a Hősök téri Nemzeti Vágtán.

„Tíz évvel ezelőtt lovagoltam először egy barátomnál, vidéken. Akkor egy éven keresztül lelkesen gyakoroltam, majd elsodort az élet, és abbahagytam. Nem fért bele az időmbe, hogy kijárjak egy tanyára” – mesélt a kezdetekről Feri, aki Geszti Péter felkérését a kihíváson túl egy kiváló lehetőségnek tartja, hogy újra elkezdje a sportot.

„Nem a győzelem, inkább a magyarságtudat erősítése, a lovas hagyományok ápolása a cél. Ha én hozzájárulhatok ahhoz, hogy felhívjam a figyelmet ezekre a fontos ügyekre, akkor természetes, hogy megteszem. Tudni kell rólam, ha én valamit elkezdek, azt maximális erőbedobással és elszántsággal teszem – tette hozzá Hujber, aki már el is kezdett gyakorolni a június 2-6 közötti városok és falvak ünnepére.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását