2024. május 12. - Pongrác

A világ legnagyobb népszámlálása

A világ legnagyobb központi népszámlálása kezdődött el a napokban a becslések szerint 1,2 milliárdos Indiában; a gigászi cenzus célja többek között a személyi igazolvány bevezetéséhez szükséges adatok összegyűjtése.
2010. április 2. péntek 11:46 - HírExtra
A népszámlálás során mintegy 2,5 millió adatgyűjtő - elsősorban helyi közhivatalnokok és tanárok - India több mint 630 ezer falvának és 5 ezer városának minden otthonul szolgáló épületébe ellátogat majd, a bádogkalyibáktól a felhőkarcolókig.

Felmérik majd az épületek anyagát és higiéniai állapotát, így a mellékhelyiségeket, az ivóvíz- és áramellátást is, hogy a kormány teljes képet alkothasson az ország lakásviszonyairól.

Az adatgyűjtők mindenkiről fotót készítenek és ujjlenyomatot vesznek, ezenkívül információkat gyűjtenek az internet-, mobiltelefon- és bankszámlahasználatról is. A tervek szerint megpróbálják majd számba venni a vasútállomásokon, hidak alatt, parkokban és más helyeken élő több millió hajléktalant is.

Indiában eddig nem volt egységes személyi igazolvány, a kormány azonban tavaly programot indított a bevezetésére. A most kezdődő, s a tervek szerint 2011 februárjában lezáruló népszámlálás adatait erre is felhasználják majd.

"Ez az első alkalom a világtörténelemben, hogy egy ország kísérletet tesz 1,2 milliárd ember azonosítására, megszámlálására, az adatok számbavételére majd rögzítésére, végül pedig személyi igazolványok kibocsátására mindenki számára" - mondta Palaniappan Csidambaram indiai belügyminiszter a népszámlálásról, melynek teljes költsége a kormány közlése szerint eléri az 57 milliárd rúpiát (235 milliárd forint).

Az indiaiak többsége üdvözölte a számbavétel és a személyi igazolvány bevezetésének hírét, hiszen eddig gyakran több papírt igényelt és nagyon nehézkes volt a hivatalos személyazonosítás.

A sokszor anyakönyvi kivonattal sem rendelkező szegények rendszerint csak villanyszámlákkal, élelmiszerjegyekkel, szavazási cédulákkal vagy épp nekik címzett hivatalos levelekkel tudták igazolni kilétüket, gyakran kenőpénz kíséretében. Az új rendszer megkönnyítheti az állami segélyekhez és szolgáltatásokhoz való hozzájutást is - reménykednek sokan.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását