2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sensolite, a gyógyító fény

Világszerte szabadalmaztatott speciális fényterápia. A magyar fejlesztésű orvostechnikai eszköz az egész szervezet védekezését erősíti.
2010. március 14. vasárnap 16:40 - Hírextra
Fenyő Márta biofizikus, a Bioptron lámpa és a Sensolite polarizált fény-terápiás rendszerének feltalálója fedezte fel a világon elsőként, hogy a polarizált fény segítségével képesek az emberi sejtműködést regenerálni és ezzel számos betegség gyógyulását lehet jelentősen felgyorsítani. Fenyő Márta 28 évi munkájának eredményeként született meg a Sensolite.

A biofizikus 1981-ben ismerte fel munkatársaival, hogy a polarizált fénynek biológiai serkentő hatása van. Találmánya, a Bioptron néven elterjedt lámpa segítségével egy maximum 15 cm átmérőjű folt bevilágítására volt lehetőség, mellyel alapvetően lokális tüneteket, többek között sebeket, izom- és ízületi bántalmakat gyógyítottak.

A feltatlálónő a 90-es évek elején bebizonyította, hogy a teljes test kezelésével globális folyamatokat lehet beindítani, ugyanis az általa alkalmazott fény a bőrön áthaladva eléri a kapilláris erekben keringő vért, a vörösvérsejteket, növelve azok oxigénmegkötő képességét. Ezek a sejtek a véráram segítségével eljutnak olyan szervekbe és szervrendszerekbe is, ahová egyébként a fénnyel nem lehetne elérni, így ezek a szervek jelentősen több oxigénhez jutnak, tehát jobban működnek.

Ezek az eredmények ösztönözték Fenyő Mártát arra, hogy kifejlesszen egy olyan technológiát, mellyel egy teljes emberi test kezelése válik lehetővé polarizált fénnyel.
Ezután született meg a Sensolite®, a teljes emberi testfelületet kezelő polarizált fény-terápiás ágy.

A szolárium ágyra hasonlító készülékben ezer speciális fényforrás állítja elő a polarizált fényt, amely beindítja a szervezet természetes védekező mechanizmusait. Az eljárás képes az immunitásért felelős sejtek aktivitását oly mértékben a sokszorosára felerősíteni, hogy azok alkalmassá válnak az emberi szervezet öngyógyító folyamatainak beindítására. A Sensolite különlegessége, hogy rövid idő alatt juttatja el a szervezet minden egyes sejtjéhez a polarizált fény létfontosságú gyógyító információit, miközben a hagyományos terápiák általában a beteg sejtekre, fertőzések esetében a baktériumok, vírusok elpusztítására koncentrálnak.

Az emberi szervezetben percről-percre keletkező több millió hibás − később komoly betegségekért, rosszindulatú elváltozásokért felelős − sejt felismerésében és leküzdésében főszerepet játszó T-lymphociták a polarizált fény-kezelés hatására jelentős mértékben aktivizálódnak, és ezzel súlyos és kevésbé súlyos betegségek megelőzését teszik lehetővé, illetve elősegítik, gyorsítják a már kialakult betegségek leküzdését. Serkenti a szervezet minden sejtjének, szervének vér- illetve oxigénellátását is, azaz fokozza a szervezet stressz tűrő- és ellenálló képességét, ezen felül fokozza a fizikai és szellemi teljesítőképességet is.

Az Sensolite számos betegség gyógyítása során használható: a terápia alkalmazási területe az általános egészségügyi problémáktól kezdve az egészen súlyos betegségekig terjed. Használható többek között sebek gyors begyógyítására, reumatikus fájdalmak enyhítésére, öregedési foltok, különböző bőrproblémák kezelésére, égési sérülések gyógyítására, de hatásosan alkalmazható megelőzésként, általános közérzetjavító célokra, valamint az állóképesség növelésére is.

A terápia használói között ritkábbak voltak a téli meghűlések, vírusos és bakteriális fertőzések, illetve ha valaki mégis megbetegedett, akkor a Sensolite hatására lényegesen gyorsabban gyógyult meg. A módszer alkalmazható influenza szövődményeinek, súlyos eseteinek megelőzésére is.
A kezelés nem kötött korhatárhoz – akár kisgyermek kortól is alkalmazható –, veszélytelen és mellékhatások nélküli.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását