2024. március 29. - Auguszta

Környezetvédelmi kampány indult

A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták elterjesztését, ösztönzését célozza Keszthelyen egy, a napokban indult kampány, amelynek keretében kutyaürülék-gyűjtő eszközöket is kihelyeznek a frekventált helyekre.
2010. február 19. péntek 19:30 - HírExtra
A város önkormányzatának tájékoztatása szerint több mint 12,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Keszthely a Környezet és Energia Operatív Program pályázati kiírásán, mindössze 5 százalékos önerő vállalása mellett.

A kampány a Mutasd a szemeted, megmondom ki vagy! címet viselő egésznapos rendezvénnyel indult, amely elsődlegesen a város iskoláinak tanulóit vonta be a programokba. A fiatalok megismerkedhettek a környezettudatos életmód fontosságával előadások, kiállítások, interaktív játékok és vetélkedők segítségével.

A keszthelyi projekt másik jelentős rendezvénye a májusban tartandó Diák Környezetvédelmi Nap, amelynek keretében a fiatalok életmódjuk környezeti hatásairól, fogyasztói szokásaiknak a fenntarthatóság elvei szerinti alakításáról kaphatnak információt.

A rendezvények mellett eszközök beszerzését is szolgálja a környezettudatos kampány. A turisztikailag kiemelt helyeken, valamint olyan környezetben, ahol a felelősségteljes kutyatartás körülményei kifejezetten fontosak - például a játszóterek, sétányok esetében - kutyaürülék eltakarítását segítő eszközöket is kihelyeznek.

Mindezeken túl az elnyert összegből ismeretterjesztő kiadványok megjelentetését is tervezi a város, hogy segítséget nyújtsanak a szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódó ismeretek terjesztésében.

A városi önkormányzat közlése szerint Keszthelyen eddig is kiemelt figyelmet fordítottak a környezettudatos életmód feltételeinek megteremtésére. Ennek eredményeként a városban a szelektív gyűjtés aránya az országos átlag feletti, és a biológiailag lebomló hulladékok tavaly bevezetett új rendszerű kezelése szintén beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert jelentősen csökkent a maradék szemét mennyisége.

Harminc szelektív gyűjtősziget található Keszthely különböző pontjain, ahol a papír-, üveg-, fém- és műanyag hulladékot lehet elhelyezni. A Keszthelyi Városüzemeltető Kft. pedig kéthetente közvetlenül a lakosoktól szállítja el a ház elé sárga zsákokban kirakott, szelektíven gyűjtött csomagolóanyagokat, alumínium-, műanyag- és papírhulladékot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását