2024. május 6. - Ivett, Frida

Sorozatos balesetek Pest megyében

Több baleset, közöttük két frontális ütközés is történt a havazás miatt a reggeli órákban Pest megyében - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
2010. február 11. csütörtök 12:34 - HírExtra
Sorozatos karambolok, helyenként hóátfúvás, az M3-as autópálya egy szakaszán csúszós, latyakos burkolat nehezíti a közlekedést Pest megyében. Kora reggel Vácduka és Csörög között hárman sérültek meg egy balesetben, majd egymás után két frontális karambolhoz riasztották a tűzoltókat, illetve a rendőrséget és a mentőket.

Gyömrő belterületén egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze - az utóbbiból a tűzoltók vágták ki az életveszélyes állapotban lévő sofőrt. Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese elmondta, hogy a teljes útzárat már feloldották, a baleset körülményeit vizsgálják.

Gyál és Vecsés között szintén frontálisan ütközött két autó csütörtökön délelőtt - tette hozzá az ügyeletes. Két gyermeket súlyos, egy felnőttet könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. Itt is teljes útzár volt, de nemrégiben feloldották. A baleset okát egyelőre nem ismerik - mondta Kovács Viktória.

Az MTI információi szerint Pilisvörösvár és Csobánka között egy autóbusz csúszott árokba. A tűzoltók épp a helyszínre tartanak.

Gondokat okoz a közlekedésben a régió hegyvidéki útjain az éjszaka leesett hó és a szél. Perbál és Budajenő között a hóátfúvás miatt jelenleg is csak egy nyomon lehet haladni - közölte az MTI-vel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője. Légrádi Veronika elmondta, hogy ezen a szakaszon az autóbuszok kerülőútra kényszerülnek. Az M3-as autópálya gödöllői csomópontjának környékén havazik, a burkolat latyakos, illetve vizes. Több géppel folyamatosan tisztítják a pályát, de a járművezetőknek ajánlatos fokozottan figyelniük - mondta a szóvivő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását