2024. május 10. - Ármin, Pálma

Átmeneti vízellátás lehet a Dél-Dunántúlon

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szerint átmeneti vízellátáshoz vezethet a Dél-Dunántúlon, ha a régió érintett önkormányzatai nem pályáznak az ivóvízvíz-minőségjavító programra.
2010. február 9. kedd 20:42 - HírExtra
Ezt az NFÜ Környezetvédelmi Programok Irányító Hatóságának állásfoglalása tartalmazza, amelyet a Dél-dunántúli Régió Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás kedden juttatott el az MTI-hez.

A társulás azért fordult az irányító hatósághoz, mert a települések - félve az önerő miatti terhektől és a vízdíjak emelkedésétől - vonakodnak a pályázat benyújtásától - mondta a társulás jogi képviselője az MTI-nek.

"Többször felhívtuk az önkormányzatok figyelmét a pályázat elmulasztásának következményeire, de általában azt a választ kaptuk, hogy úgysem fogják rajtuk számon kérni, csak +pénzpocséklás+ a projekt, és nem fogják a kutakat lezárni" - tette hozzá Bujdosó Arnold.

Az NFÜ közlése szerint az Európai Unió bármikor kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarország ellen, ami az érintett településeken átmeneti vízellátáshoz vezet. Felhívta a figyelmet arra, hogy program támogatása 90 százalékos és a hátrányos helyzetű településeknek 5-6 százalékos önerőalap áll a rendelkezésükre. 2013-tól viszont ivóvízre Magyarország a várakozások szerint nem kap uniós forrást.

"A kötelezettség és az azzal járó büntetés Magyarország és önkormányzatai nyakán marad, kiegészülve a lajtoskocsis megoldás terheivel" - írta az ügynökség irányító hatósága.

A társulás képviselője beszámolt arról, hogy a tamási és a tabi kistérségből eddig 19 önkormányzat nyújtott be pályázatot, a környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint további pályázatok érkeztek Barcs és Sásd térségéből, valamint több Tolna megyei és két Somogy megyei településről. Eddig mindössze a baranyai Óbányán valósult meg az ivóvízminőség-javító program.

A hatályos kormányrendelet szerint Baranya, Somogy és Tolna megyében összesen 180 településen kifogásolható az ivóvíz minősége. 2001-ben Baranya megyében 29, Somogyban 10, Tolnában 2 településen volt magasabb a víz arzéntartalma a literenkénti 0,01 milligrammnál. Horváth Lászlóné, a tárca vízgazdálkodási főosztályvezető-helyettese az MTI-nek elmondta: azóta ez a kör bővülhetett.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását