2024. május 7. - Gizella

Cacic mondjon le! Nem mond le

Nem mond le pártvezetői tisztségéről Radimir Cacic, a Horvát Néppárt (HNS) elnöke, aki a közelmúltban halálos kimenetelű közúti balesetet okozott Magyarországon.
2010. február 5. péntek 17:49 - HírExtra
Cacic zágrábi sajtóértekezletén jelentette be, hogy marad a pártelnöki tisztségben. Döntését azzal indokolta, hogy bírja a HNS vezetőségének és választóinak politikai és erkölcsi támogatását. Az ellenzéki politikus a HRT horvát közszolgálati tévé beszámolója szerint megjegyezte, hogy csak akkor mond le a HNS elnöki tisztéről, ha a bíróság jogerősen börtönbüntetésre elítéli.

Mint arról az MTI korábban beszámolt, Cacic január nyolcadikán okozott balesetet az M7-es autópályán. A politikus a rendőrség akkori tájékoztatása szerint nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét, ezért későn észlelte az előtte, a külső forgalmi sávban, vele azonos irányban közlekedő másik személyautót, s nekiütközött a jármű hátsó részének.

A baleset következtében két ember súlyos, egy harmadik könnyebb sérülést szenvedett. Az egyik sérült a baleset másnapján, a másik súlyos sérült pedig január 22-én a kórházban elhunyt.

Radimir Cacic a baleset napján, biztosíték letétbe helyezését követően hagyhatta el az országot. A pártelnök ellen halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt büntetőeljárás folyik Magyarországon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását