2024. május 7. - Gizella

Az MDF országos választmánya ma dönthet

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) mai országos választmányi ülésén dönthetnek a párt 176 egyéni képviselő-jelöltjéről.
2010. január 30. szombat 09:36 - HírExtra
Az ülésen a jelen lévő választmányi tagok szavaznak majd a párt választási programjáról, valamint az egyéni képviselő-jelöltekről.

Az MSZP választási programját Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje, valamint Kajdi József, a szakpolitikai kabinetek koordinátora ismerteti a választmány tagjaival.
Korábban Makay Zsolt, az MDF országos választmányi elnöke az MTI-nek azt mondta: a megyei szervezetek önállóan döntenek a térségben induló egyéni képviselőjelöltekről, amelyet először a párt országos elnöksége véleményez, még az országos választmány szombati ülése előtt.

Ezután az országos választmány egyszerre fog szavazni az összes egyéni képviselőjelöltről, akik megválasztásához a jelen lévő választmányi tagok felének plusz egy főnek az igen szavazata szükséges - közölte.

A sajtóhírek január elején arról szóltak, hogy az SZDSZ mögötti pénzügyi körök hajlandók volnának finanszírozni az MDF kampányát, és támogatnák Bokros Lajos miniszterelnök-jelöltségét, cserébe viszont azt kérik, hogy a fórum fővárosi listáját SZDSZ-es politikus vezesse.

Az MDF január 20-án összeült budapesti választmánya döntött arról, hogy a párt fővárosi választmánya kész együttműködni az SZDSZ fővárosi választmányával.

Lévai Zoltán, az MDF budapesti elnöke az MTI-nek még pénteken elmondta: a budapesti választmány szombaton reggel ül össze, hogy véglegesítse az egyéni
képviselőjelölteket. Hozzátette: Budapesten a 32 egyéni választókerületből 17-ben SZDSZ-es, 14-ben MDF-es politikusok indulnak, egy helyen pedig konszenzusos jelölt lesz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását